|
Lezárult a kiskunlacházi gyerekgyilkosság nyomozása
MTI
2010. február 03., szerda 14:20
Lezárta a rendőrség a kiskunlacházi gyerekgyilkosság nyomozását, az iratokat kedden küldték el a Pest Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal.
Mint ismert, a 14 éves lányt 2008. november 23-án hajnalban a kiskunlacházi művelődési ház közelében támadta meg egy férfi. A lányt megerőszakolták, majd megfojtották. A gyanúsítottat tavaly nyáron fogták el: a férfi a közelben lakott, ám aznap éjjel egy másik településen szórakozott. Hazafelé tartva döntötte el, hogy az első vele szembe jövő nővel közösülni fog. A férfit a gyilkosság helyszínén talált DNS nyomok és tárgyi bizonyítékok alapján helyezték előzetes letartóztatásba.
A nyomozás végére 5466 oldalas bűnügyi irat keletkezett. A 2010. február 2-án átadott dossziék a nyomozás közben keletkezett iratokat, jegyzőkönyveket, szakértői jelentéseket, illetve fotókat tartalmaznak. A gyanúsított korábban ugyan részletes beismerő vallomást tett, ám ezt később visszavonta. Újabb verziója szerint a lány beleegyezett a közösülésbe, és élve hagyta ott a kiserdőben.
A Pest Megyei Főügyészséghez benyújtott vádindítványhoz csatolta a rendőrség a 193 tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket, és azt az 58 oldalas jegyzőkönyvet is, amelyet a gyanúsított nyolc vallomásáról készítettek. A nyomozás közben 146 DNS mintát elemeztek a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetben, ennek díja megközelíti az 53 millió forintot. A rendőrség birtokában több olyan tárgy is van, amely alátámasztja a férfi bűnösségét: kés, papírzsebkendő, az áldozat nyaklánca, mobiltelefonja és iratai, amelyeket a gyanúsított lakásában, a porszívó porzsákjában találtak meg a nyomozók. A főügyészség várhatóan 30 napon belül elbírálja az indítványt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kiskunlacháza, gyilkosság, erőszak, börtön, baleset, Kiskunlacháza, Halálos, gyerekgyilkosság, kiskunlachaza, gyilkossag, auto, halal, nori, eroszak, dns, Gyilkosság, KiskunlacházaElkövetőRendőrség, helikopterbaleset, ZámbóJimmy ZámbóÁrpi, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna, Fenyő János, sofőr, alibi, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, balta, pilis, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, balatonakarattya, kulcs, mészárlás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|