|
Lift alkatrészeket loptak
police.hu
2010. június 24., csütörtök 18:00
Hosszú nyomozás és több bejelentés után sikerült elfogni a tolvajokat.
A szolnoki rendőrök bravúros felderítése nyomán megnyugodhatnak a Széchenyi lakótelep egyes liftes lépcsőházaiban lakók, lebukott a liftrugókat lopó társaság!Két hónappal ezelőtt több bejelentés érkezett a rendőrségre, mert 2010. április 26. és 2010. május 26. közötti időszakban a Széchenyi lakótelepen található Orosz György-Malom-Aranyi Sándor utcákban lévő társasházakban működő liftaknákból ismeretlen személyek kilopták az ütköző ellensúly-rugókat. Az elkövetők a bűncselekménnyel a berendezéseket működtető szövetkezetnek igen jelentős, az elsődleges adatok alapján kb. 1 millió 200 forint anyagi kárt okoztak.
A bejelentések nyomán ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt. Az eljárás során hatóságunk kiterjedt adatgyűjtést, tanúkutatást folytatott, melynek eredményeként megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetésével két fiatalkorú és két felnőtt korú szolnoki lakos megalapozottan gyanúsítható. A gyanúsítottak 17, illetve 20 és 30 évesek és egy társaság tagjai, akik beismerő vallomást tettek.
Megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt az éjszakai, hajnali órákban, több nap alatt követték el. Miközben az egyik elkövető a lifteket a félemeleteken megállította, eközben társaik az alagsorban a liftajtót kinyitva, erőszak alkalmazása nélkül eltávolították a rugókat, melyeket táskákba, hátizsákba rejtve egyikük pincéjében tárolták pár napig a bűncselekmény elkövetése után. Majd gépkocsival két szolnoki fémfelvásárló telepre szállították és vashulladékként értékesítették, melyekért összesen kb. 20.000 forintot kaptak. A nyomozás során felderítésre került az a szolnoki lakos is, aki az eltulajdonított ellensúly-rugók szállításában és értékesítésében közreműködött. Ellene orgazdaság vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás. Mindnyájan szabadlábon védekeznek, és büntetlen előéletű személyek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Debrecen, bérház, ürülék, zacskó, dobálás, VV Leonidasz, klipforgatás, VIP, Talentum, lift, ukrajna, lefejezte, baleset, liftajtók, czanik balázs, óvoda, megnyitó, fitness, Hunvald, ingatlan, panama, botrány, justin, timberlake, luxus, legdrágább, otthon, torony, Mumbai, tolvaj, tárgy, mázsa, kizuhant, betörés, Damu Roland, Palácsik, tárgyalás, dundika, majka, gyerek, hajdú péter, frizbi, rendőr, kórház, lelőtte, síelés, sí, sípálya, mátra, hó, anna, wintour, vodafone, vezérigazgató, dr. beck györgy, west balkán, késelés, halott, agyontaposták, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Posta, boríték, pénz, érték, lopás, dolgozók, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, android, adatlopás, játékprogram, csalás, mobiltelefon, autólopás, francia autó, BRFK, Székesfehérvár, diákok, gitártok, sorozatrabló, nyugdíjas, Győr, maserati, házi őrizet, fogolyszökés, bankok, kártya, plasztik, csere,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|