Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Madeleine Mcann halott lehet
2007. november 05., hétfő 11:35
Újabb fordulatot vett a Portugáliában eltűnt Madeleine McCann utáni nyomozás: kiszivárogtak a DNS vizsgálatok eredményei, amik szerint a kis Maddie holttestének a szülei bérelt autójában kellett lennie, ráadásul a nyaralójukban talált vér is a kislánytól származik.
A kis Maddie szüleit sokkolták az új hírek, hiszen újra rájuk terelődött a gyanú: a feltételezések szerint megölték saját lányukat. A Birminghami Törvényszéki Laboratórium vizsgálata szerint ugyanis Madeleine-től származó DNS mintákat találtak Kate és Garry McCann autójában, amit 25 nappal azután béreltek ki, hogy kislányuk eltűnt Portugáliában. A kocsiban talált minták szerint Maddie már nem él, hiszen azok a halott kislány DNS-ei.
 
Mindezek mellett a szülők apartmanjában talált vérminták is a kislánytól származnak a vizsgálat szerint. Kate és Gerry McCann egyelőre nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, szóvivőjük szerint azonban a kocsiban talált DNS minták a kis Maddie ruhájáról vagy játékairól származhatnak.
„Nagyon le vannak sújtva, teljesen összetörtek a gyanúsítás miatt. Borzasztó, hogy azt feltételezik róluk, hogy megölték a saját lányukat” – nyilatkozta a szülők egyik közeli barátja.
 
A portugál rendőrég már gyanúsította a szülőket, ám feltételezésük akkor sem állta meg a helyét. Az általuk vezetett nyomozást már többször kritizálták azért, hogy nem vizsgáltak meg minden lehetséges nyomot, a nyomozás helyett ugyanis csak a szülőkre koncentráltak. Pedig a nyomok kétesek: ugyanis a DNS minták tényleg származhatnak játékból vagy ruhából. Mindenesetre ami biztos: a szülők nem adják fel és nem hiszek el, hogy lányuk hallott. Minden pénzüket magánnyomozókra költik, hátha így sikerül eltűnt gyermekük nyomára bukkanniuk.
 
Kiss D.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier