|
Magyar lányok brit szexrabszolgaságban
2007. november 05., hétfő 09:05
Három magyar nő is szexrabszolgák kezei közé került az észak-angliai Boltonban - írja a Népszabadság. A helyi rendőrség eddig nyolc embert vett őrizetbe. Az emberkereskedelemmel gyanúsított személyek között magyar is van.
Már a harmadik magyar nő vált az észak-angliai Boltonban folyó szexkereskedelem áldozatává - írja a Népszabadság. A lap szerint ezúttal egy 36 éves nő áll a helyi rendőrség védelme alatt, akit munkalehetőséggel csábított a városba, de szexrabszolgaságra kényszerített egy helyi bűnszervezet. A nőnek napközben egy élelmiszer-ipari vállalatnál kellett dolgoznia, de éjjel csoportos szexre kényszerítették a Manchaster melett fekvő városban.
.jpg) A rendőrség már nyolc embert tartóztatott le, négyük ellen vádat is emeltek. A nyomozók szerint szervezett keretek között folyt a szexkereskedelem, jelenleg a teljes hálózat felgöngyölítésén dolgoznak. Korábban már két magyar nőt is behálóztak a boltoni szexkereskedők. A rendőröknek két 19 éves lány esetében akadt dolguk velük. Az egyik nő öt napig dolgozott prostituáltként akarata ellenére, másikuk júliusban szökött meg a szexkereskedők karmai közül, miután riasztotta a magyar rendőrséget - derül ki a Népszabadság írásából. A Bolton News múlt csütörtöki híre szerint a gyanúsítottak között van egy 48 éves magyar férfi is, akit a júliusban prostitúcióra kényszerített 19 éves lány ügyében gyanúsítanak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|