|
Már az interneten is terjed a drog
Független Hírügynökség
2009. február 23., hétfő 07:30
Kábítószer interneten: a világhálón terjesztenek a dílerek, a kézbesítéshez pedig csomagküldő szolgálatokat használnak. Az ENSZ 2008-as, a héten ismertettett jelentése szerint az új módszer miatt sokkal nehezebb megtalálni a terjesztőket. Magyarországon a legnépszerűbb drog még mindig a marihuána, ennek többségét már itthon termesztik, de a kokainból is egyre többet adnak el - számolt be az RTL Híradó.
2008-ban a magyar rendőrök 169 dílert tartóztattak le, és kétszer annyi kábítószert foglaltak le, mint tavalyelőtt. Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálatának vezetője azt mondta: lefoglaltak körülbelül 72 kilogramm marihuánát, 32-33 kilogramm amfetamint, 20 ezer darab extasy tablettát, a fenmaradó mennyiség pedig 7-8- kiló heroin, illetve kokain.
Míg korábban csak Hollandiából, most már szinte minden irányból érkezik kokain az országba. A legnagyobb drogbeszállítók Dél-Amerikából szállítják a kábítószert hajóval Afrikába. Onnan Oroszországba, Ukrajnába viszik, majd Magyarországra. A heroin útja évek óta változatlan: Afganisztánból a Balkánon keresztül csempészik be, majd innen szállítják tovább Nyugat-Európába. Egyre több kábítószerterjesztőtől lehet rendelni már az interneten, kézbesítéshez pedig a csomagküldő szolgálatokat használják.
Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója szerint többmillió csomagot szállítanak naponta a világban. Ezek jelentős részében kábítószer is lehet. A csomagok ellenőrizhetetlenek, visszakövethetetlenek és felelősségre sem lehet vonni senkit, mert nem tudni, ki van mögötte.
A leggyakrabban a folyékony extasyt, vagyis GHB-t adják fel postán a kábítószerdílerek. Annak is egy olyan formáját, ami nem számít drognak Magyarországon, viszont könnyen visszaalakítható azzá.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Bodroghalma, mészáros, gyilkosság, életfogytiglan, baleset, drog, fiatal, testvér, darabolás, börtön, Zsákutca 2012, borsod, rendőrség, musical, Chelsea, Liverpool, Tescó, óvszer, gumi, kiszolgálás, Demi Lovato, kokain, elhízás, Barcelona, BL, finálé, kábítószer, székesfehérvár, drogfogás, NNI, Budapest, Comedy Central, szabolcs, drogtanya, ópium, Schmitt Pál, lakáshasználat, plágiumbotrány, rendelet, c-lista, Cole, Defoe, Tottenham, droghábórú, bandaháború, drogharc, marihuána, csempész, tompa, nyomozás, biztonsági szolgálat, VIII. kerület, Napoli, húsvét, tojás, költekezés, üzletlánc, match, profi, cba, forint, árfolyam, deviza, internet, vásárlás, NAV,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|