|
Marihuána-ültetvényekre bukkantak Budapesten
hirado
2010. szeptember 20., hétfő 08:41
Két, vietnamiak által üzemeltetett marihuána-ültetvényt is felszámoltak a rendőrök a napokban Budapesten, a két helyszínen összesen mintegy 900 tő növényt foglaltak le.
Varga Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kábítószer-ellenes szolgálatának vezetője pénteken sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindkét ültetvényt még szeptember 14-én, kedden derítették fel.
Az egyik a VIII. kerületben, a Bíró Lajos utcában volt, itt egy lakóház mögötti raktárépületben üzemeltették a 362 tőből álló ültetvényt. A lakóházból két vietnami próbált elmenekülni, egyiküket a rendőrök elfogták, a bíróság már elrendelte az előzetes letartóztatását.
A másik ültetvényt a XIX. kerületben találták a rendőrök egy családi házban. A felszámoláskor egy vietnami állampolgárt elfogtak, őt is előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Ezen a helyszínen 560 tő növényt találtak.
A két helyszínen lefoglalt mintegy 900 tő növény piaci értéke Varga Péter közlése szerint 50-80 millió forint.
Varga Péter kitért arra is, hogy 2009 eleje óta tart a vietnamiak által üzemeltetett marihuána-ültetvények felszámolása, ez idő alatt 41 ültetvényt derítettek fel és 62 vietnamit fogtak el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csempészet, német, marihuána, drog, csempész, tompa, soroksár, ültetvény, nyomozók, Röszke, kábítószerfogás, drogfogás, marihuana, Tompa, Nyíregyháza.drogfogás, igazoltatás, Győr, kábítószer, dealer, Villánykövesd, Siklós, drogfutár, díler, nyomozás, Kispest, NNI, sting, NAV, szerb, drogkereső, kokain, törökbálint, raktár, drogdíler, rendőrség, rihanna, fuvezes, lsd, exstasy, bűncselekmény, Miskolc, termesztés, fű, olaszország, gyógytea, bombatámadás, Florida, ámokfutó, chips, sültkrumpli, egészség, elfogták, szülő, rendőrség, iskola, pedagógus, tiltott,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|