|
Még nem került elő a Tahitótfalunál elmerült fiú
hirado.hu
2011. május 10., kedd 10:10
Sem a vízben, sem a parton nem találták meg hétfő estig azt a fiút, aki Tahitótfalunál merült el a Dunában dél körül.
Sem a vízben, sem a parton nem találták meg hétfő estig azt a fiatalembert, aki Tahitótfalunál merült el a Dunában dél körül közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szentendrei rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eltűnés körülményeit.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy az eltűnt az első hírekkel szemben nem 16, hanem 18 éves. Keresését sötétedéskor a BRFK vízirendészete, a búvárok és a tűzoltók is befejezték; azt, hogy kedden folytatják-e a kutatást, a vízirendészet döntésétől függ tette hozzá a szóvivő.
Loch Erika, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője kora délután azt mondta, hogy az ügyeletükre érkezett jelzés szerint hét 16-18 éves, a környéken élő állami gondozott a nevelőjével együtt a Duna parton sétált, amikor a fiúk egyike váratlanul bement a vízbe, majd szinte egyik pillanatról a másikra elmerült.
A szentendrei tűzoltók rohamcsónakkal indultak a keresésére, a fiatal felkutatásába búvárok is bekapcsolódtak, miközben a mentők a parton készenlétben álltak mondta a szóvivő, aki hétfő este közölte: a tűzoltók kedden már nem vonulnak a helyszínre.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lakástűz, dunakeszi, duna, diák, portugál, baleset, M0, fennakadás, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, MTI, leépítés, MTVA, budapest, jégkorong, olimpia, divizió, sörösüveg, nyomozás, Varga Norman, NITE, Mozdulj!, Sugarbird, Bódy Sylvy, Dukai Regina, holttest, solt, kulcs, gyilkosság, sírkert, testi sértés, bántalmazás, Enying, Rácalmás, gyümölcs, kár, időjárás, hideg, kézilabda, döntő, kupa, semjén, áder, göncz, államfő, halál, fulladás, rendőrség, azonosítás, romlott hús, húsüzem, bezárás, szobor, kossuth tér, józsef attila, per, áthelyezés, Iváncsa, verekedés, szomszédok, bölcsőde, díj, gondozás, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, Rooney, Manchester United, lövés, kisfiú, csuklótörés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|