|
Még nem tudni kik lövöldöztek Galgagyörkön
MTI
2008. július 22., kedd 10:00
Egyelőre nem tudni, kik lőhettek rá hétfőn nulla óra után Galgagyörkön több, romák által lakott családi házi házra. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés még tart; a rendőrség szerint kevesebb mint harminc lövés dördült, és a támadás nincs összefüggésben a Magyar Gárda korábbi akciójával. A helyi romák rendőri védelmet kértek.
A Pest megyei településen a Rákóczi utcai lakásokra ismeretlenek lövöldöztek, az utcán több töltényhüvelyt is találtak a rendőrök - mondta el az MTI-nek Bényi Mónika, a megyei rendőrkapitányság sajtóügyeletese.
Latorovszki Gábor százados, a váci rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, a helyszíni szemle vezetője hétfőn késő délután úgy nyilatkozott, hogy éjszaka fél egykor érkezett a váci kaptányságra a jelzés, hogy lövöldözés történt a településen. A kiérkezett járőrök megállapították, hogy három lakásra is rálőttek ismeretlenek. Hozzátette: a nap folyamán tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, a helyszíni szemlén fegyverszakértő is részt vett. A helyszíni szemlét eredményesnek értékelte, de hozzáfűzte, az elkövetők kilétére egyelőre nem tudtak fényt deríteni.
A bűnügyi osztályvezető cáfolta, hogy harminc lövéssel lőttek volna rá a lakóházakra, de azt, hogy pontosan hány találat érte az épületeket, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta közölni. Az elmondta, hogy több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott. Azt, hogy milyen fegyverrel lőttek a romák házaira, a fegyverszakértő állapítja majd meg.
Latorovszki Gábor százados szerint nincs összefüggés a késő éjszakai és a június közepi támadások, illetve a Magyar Gárda "költöztetési akciója" között, ugyanis az érintett családok nem érintettek a korábbi ügyekben.
Június közepén Galgagyörk romák által lakott részén két család vitája után a Magyar Gárda mintegy harminc tagja rendőri biztosítás mellett költözette ki a faluból az egyik ház lakóit. Az ügy előzménye egy szerelmi vita volt, a veszekedést követően az egyik család bútorait, ruháit az udvarra hordták, egy részét felgyújtották. A romák elmondása és feljelentése szerint "feketeruhás, csuklyás emberek, feltehetően gárdisták" rátámadtak a romákra, több embert megvertek, autókat rongáltak meg.
A váci rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője az MTI-nek hétfőn ezzel kapcsolatban azt mondta: még jelenleg is tart a nyomozás és a tanúkihallgatás az ügyben.
Bangó Lászlóné, akinek konyhaablakán hétfőn, nulla óra után többször is belőttek, és a fegyver elsütésének hangjára ébredtek fel, a távirati irodának elmondta, hogy a családi házban négy felnőtt és két gyermek, köztük egy négyéves kisfiú tartózkodott, de sem a lövés során, sem pedig az összetört üvegdaraboktól nem sérültek meg.
Hozzátette, hogy a mellettük lévő két lakásra és a szemben lévő szomszéd házára is rálőttek. Bangó Lászlóné szerint az ő házukra 10-15, míg a szomszédos épületekre legalább 20 lövést is leadtak. Nem láttak senkit, az ismeretlen támadók a kerten át érkezhettek, ugyanis a nyomok arra vezetnek, és az udvaron több töltényhüvelyt is találtak.
Oláh Csaba, a Roma Polgárjogi Mozgalom Pest megyei elnöke, aki a helyszínen tájékozódik az esetről, szintén arról beszélt, hogy legalább 30 lövést adhattak le az ismeretlen támadók, maroklőfegyverből és sörétes puskából, ugyanis ilyen töltényhüvelyeket találtak a romák és a rendőrök. Véleménye szerint a támadás szoros összefüggésben állhat a Magyar Gárda júniusi akciójával, ugyanis akkor, és azt követően megfenyegették a családokat. Megjegyezte, a helyi romák ellen már ez a harmadik támadás a nyár folyamán.
Balog József, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese közölte: arra kérik a megyei rendőrfőkapitányt, "különös figyelemmel kísérje a nyomozást", és a lehető legrövidebb időn belül találják meg a támadókat.
Hangsúlyozta, hogy a helyi romák között nagy a félelem, attól tartanak, éjszaka megismétlődhet a támadás, ezért védelmet kértek a polgármestertől és a rendőrségtől. A roma vezető tájékoztatása szerint a helyi kisebbségi önkormányzat irodáját is felajánlották a rendőrség számára erre a célra.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
győr, gyilkosság, előzetes, bisztró, lövöldözés, kormányőr, taxi, bíróság, Putnok, állvány, munkások, légpuska, toulouse, RAID, elfogás, Toulouse, gyerekgyilkos, iskolai lövöldözés, ámokfutó, németország, nyugdíjas, mercedes, gáz-riasztó, IX. kerület, Tesco, fegyház, 2010, biztonsági őr, egyetemi lövöldözés, joghallgató, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, Juhász Oszkár, jobbikos, Gyöngyöspata, terrorelhárítók, benzinkúti lövöldözés, Soroksár, soroksári lövöldözés, feladta magát, BRFK, bűnügy, tesco, tagad, fodrászat, mészárlás, los angeles, halott, merénylet, Norvégia, gyilkos, terrortámadás, fegyver, Pacsa, internet, bűntény, Pilismarót, Veszprém, gyanusítottak, leszámolás, tanúvallomás, terepszemle, öngyilkos, kairó, egyiptom, tüntetés, halott, áldozat, nápoly, maffia, letartóztatták,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|