Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megerőszakolták, anyját pedig agyonverték
MTI
2008. június 10., kedd 09:06
Brutálisan bántalmazták, majd négyen is megerőszakoltak egy fiatal lányt. Az eset után néhány napra pedig Sándorfalván egy férfi halálra verte élettársát. A két eset egy családban történt.

A 22 éves K. Julianna mindössze négy napja dolgozott a az Ópusztaszer és Sándorfalva között lévő sörözőben. Elmondása szerint egy négy fős társaság zárásig maradt, mind ittak és mulatoztak. A lány záráskor megkérte őket, távozzanak, majd miután lehúzta a redőnyt és hazafelé tarott,a négy férfi váratlanul felbukkant, betuszkolták egy autóba, és egy közeli erdős részen mind a négyen megerőszakolták. Az üzlet vezetője, Róvó Richárd értetlenül áll a történtek előtt.
– Nagyon sajnálom Julit, mindenben mellette állok és támogatom – mondta.
A szerencsétlenül járt lány családja azonban másképp látja az esetet, szerintük Juli önként ment a férfiakkal.
– Juli a két kislányával nemrég költözött hozzánk, többször is rajtakaptuk, hogy ittas és alig törődik a gyerekeivel. Nekünk bevallotta, hogy az egyik férfit ismerte, és bizony velük együtt ivott aznap este – állítja a lány sógora, F. Imre.
A család ugyan nem mondja, Juli direkt négy emberrel akart közösülni aznap este, de ennek ellenére hibásnak tartják.

– Az a gyanúnk, hogy a  Juli egyik fickó szeretője lett, a többiek is éltek a felkínálkozó lehetőséggel. Ráadásul a kasszában is hiány volt – tette hozzá a lány sógora.
Juli testvérei hozzátették, a lány aznap hajnali ötre ért haza, részegen befeküdt gyermekei mellé, és csak az ő unszolásukra tett feljelentést. A történetnek tragikus végkifejlete lett. Juli édesanyja, amikor meghallotta, mi történt lányával, bosszút akart állni támadóin. Házilag Molotov-koktélokat gyártott,  a támadó családok házára akarta dobni. Élettársa ezt erősen ellenezte, csúnyán összevesztek. A veszekedés tettelegességig fajult, annyira, hogy a férfi szó szerint agyonverte az asszonyt. Juli öszeroppant, bevonult a szegedi pszichiátriára. Családja szerint viszont saját lelkiismerete elől menekült, hogy elhallgatta édesanyja elől a teljes igazságot.
Újságírók megkeresték Julit a kórházban, aki nem akart nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy támadói azóta is fenyegetik őt és családját.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier