|
Meggyilkolt gyermek mobiltelefonját hallgatta le egy brit bulvárlap
MTI
2011. július 05., kedd 14:00
Gyilkosság áldozatává vált gyermek mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is feltörte és lehallgatta az egyik legnagyobb brit bulvárlap, amely ellen évek óta vizsgálat folyik hasonló - főleg politikusok és a showvilág sztárjainak sérelmére elkövetett - cselekmények miatt. Az ügyben kedden a brit kormányfő is megszólalt.
A News of the World, Rupert Murdoch médiamágnás globális sajtóbirodalmának vezető konzervatív nagy-britanniai vasárnapi bulvárlapja - a The Guardian című baloldali brit napilap feltáró riportja szerint - feltörte és folyamatosan lehallgatta a 13 esztendős Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miután a kislány 2002 márciusában, az iskolából hazafelé tartva nyomtalanul eltűnt. Az üzenetrögzítő azonban egy idő után - az aggódó szülők és barátok hívásai miatt - betelt, és nem fogadott több üzenetet. A News of the World sztorira vadászó újságírói ezért elkezdték törölni az üzeneteket az akkor már halott gyermek mobiljának rendszeréből, abban a reményben, hogy a beérkező újabb hívásokból valamilyen exkluzív értesüléshez jutnak. Ezt észlelték a szülők is, mivel leányuk korábban betelt üzenetrögzítője ismét elkezdett üzeneteket fogadni. Ez azzal a reménnyel töltötte el őket, hogy Milly még él, és ő törölte mobiljáról az üzeneteket - írta a The Guardian, amely szerint az üzenetek törlése a rendőrségi vizsgálatot is megzavarta. A lap szerint a News of the World a megölt kislány mobiljára érkező üzenetek "minden szavát" lehallgatta és rögzítette.
Milly Dowler holttestét a kislány eltűnése után fél évvel találták meg egy elhagyatott, erdős vidéken. Gyilkosát, egy éjszakai szórakozóhely volt kidobóemberét a múlt hónapban ítélték életfogytig tartó fegyházra. A The Guardian által feltárt lehallgatási ügyre kedden afganisztáni sajtóértekezletén külön kitért David Cameron brit miniszterelnök is. Cameron "sokkolónak" nevezte, hogy valaki ilyesmire képes egy eltűnt gyermek esetében, tudván, hogy a kislányt a rendőrség nagy erőkkel keresi. A brit kormányfő "elborzasztó" cselekedetnek minősítette történteket, a Scotland Yard illetékesei pedig közölték: "beszélni" kívánnak az ügyben a News of the World vezetésével. A 165 éve megjelenő News of the World átlagosan 11 millió olvasóhoz eljutó, rendkívül befolyásos, konzervatív irányultságú vasárnapi tömeglap, amely jelenleg a The Sun, a The Times és a The Sunday Times című lapokkal, valamint a Sky médiacsoporttal együtt Rupert Murdoch sajtómágnás globális médiabirodalmának része.
A lap mobiltelefon-lehallgatási ügyei az elmúlt években többször is komoly belpolitikai botrányt kavartak, miután rendre kiderült, hogy az újság munkatársai sztorikra vadászva közéleti személyiségek - színészek, tv-sztárok, vezető politikusok, sőt a királyi család - telefonjait hallgatták le. Négy éve a News of the World udvari tudósítóját, Clive Goodmant és az általa felbérelt magándetektívet, Glenn Mulcaire-t több havi börtönre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért. Nemrégiben a lap további három munkatársát is őrizetbe vették hasonló esetek miatt. A News of the World volt főszerkesztője, Andy Coulson - aki az első ilyen botrány után lemondott - később David Cameron miniszterelnök kommunikációs igazgatója lett, ám az újabb lehallgatási esetek feltárása nyomán, idén januárban e tisztségéből is távoznia kellett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kaszkadőr, ugrás, 750 méter, Real Madrid, Mourinho, edző, Glamour, Women of the Year, Pokorny Lia, körözési lista, elfogás, gyilkosság, anglia, Kate Middleton, jótékonykodás, hospice ház, halálhír, részvét, alapítvány, édesapa, levél, Futács Márkó, Gulácsi Péter, Hull City, angol, Lakatos Yvette, Megasztár, kritikák, fellépés, McGourmet, Michelin, Fat Duck, rowan, atkinson, Manchester City, Manchester United, Bajnokok Ligája, 6-3, Anglia, Magyar Labdarúgás Napja, Egervári, FIFA, magyar válogatott, labdarúgás, kerékpár, bambusz, erős, liverpool, foci, manchester united, susan boyle, musical, anglia, rooney, capello, zamora, carroll, eb, selejtező, válogatott, futball, stereo 2.0, leo, amerika, fifa, világranglista, Robert Pattinos, Twilight, Kate Stewarts, rock, sztár, Cheryl Cole, Afganisztán, katona, x-factor, adomány, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, lajosmizse, vizes akna,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|