Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Meghosszabbították Zuschlag János előzetes letartóztatását
2007. oktober 19., péntek 12:00
A Szegedi Városi Bíróság meghosszabbította Zuschlag János egykori MSZP-s parlamenti képviselő előzetes letartóztatását - jelentette be Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. Így az állami pénzek szabálytalan felhasználásával gyanúsított politikus akár tovább három hónapon át, 2008. január 21-ig is előzetesben maradhat.
A bíróság a meghosszabbítást egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyével, másrészt a tanúk esetleges befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolta.
 
A Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én helyezte előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost, ezt követően pedig az ügy két további gyanúsítottja, Lados István - Zuschlag János személyi titkára - és Katus Ferenc előzetes letartoztatásáról is döntött. Zuschlagot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja. A gyanú szerint a politikus nevéhez köthető társadalmi szervezetek szabálytalanul használták fel a költségvetési támogatásokat.
 
 
Kiss D
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier