Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megkezdődött a tököli gyilkos tárgyalása
MTI
2009. május 20., szerda 13:28
Az elsőrendű vádlott meghallgatásával szerdán megkezdődött a tököli akasztásos gyilkosság ügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A vádirat szerint V. János és három társa 2007. október 13-án fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta 19 éves cellatársát a tököli börtön egyik zárkájában, öngyilkosságnak beállítva a történteket.

Az elsőrendű vádlott V. János szerdán tagadta a vádakat. Kéz- és lábbilincsben vezették a Pest Megyei Bíróság tárgyalótermébe az aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt négy fiatalembert: az elsőrendű vádlottat, a 22 éves V. Jánost, valamint a társtettesként perbe fogott egykori tököli cellatársakat (M. Ádámot, P. Ferencet és V. Tibort). A vádirat ismertetését követően az utóbbi három gyanúsítottat kivezették, hogy meghallgathassák az elsőrendű vádlott vallomását, ami meglehetősen nehézkes volt V. János halk, akadozó beszéde miatt.

Bírói kérdések segítségével a már többször is büntetett, jelenleg rablás miatt büntetését töltő elsőrendű vádlott elmondta, hogy az ő értelmezésében mi is történt 2007. október 13-án az ötszemélyes zárkában. Úgy fogalmazott: a két nappal korábban odakerült, vékony testalkatú, magába forduló későbbi áldozatot "játékból" énekeltették (noha tudták, hogy a fiú épp anyját gyászolja), majd túl halknak ítélve a "produkciót", többször megütötték. Erre V. Barnabás sírva fakadt, ami csak "olaj volt a tűzre" - tette hozzá. A vádlott vallomása szerint ezután cellatársai fajtalanságra kényszerítették a fiút, majd közös ötlet alapján lepedőkből hasított csíkokból hurokkal ellátott kötelet fontak, amit a mennyezeten futó fűtéscsőre erősítettek.

A tárgyaláson V. János azt mondta, hogy a későbbi áldozat maga is részt vett az önakasztás előkészületeiben, sőt önként dugta a fejét a hurokba, majd rúgta el magát az ablakpárkányról, ahol állt. Kifejtette: cellatársa hörgésétől úgy megijedt, hogy kötelestől lerántotta őt a csőről, majd megmosdatta és cigarettával, kávéval kínálta. Azt mondta, a később történtekről semmit sem tudott, mert WC-re kellett mennie, de mire kijött onnan, V. Barnabás ismét a kötélen lógott, élettelenül. Ekkor riasztották az őröket, de a fiú már halott volt. Bírói kérdésre válaszolva az elsőrendű vádlott tagadta, hogy később megkérdezte volna cellatársait a második akasztás részleteiről, azt azonban beismerte: egymás között megegyeztek, hogy öngyilkosságnak fogják beállítani a halálesetet.

V. János kijelentette, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják: nem ölte meg a cellatársát és szexuális erőszakot sem követett el ellene. Amikor a bíró az eddigi nyolc vallomásában fellelhető ellentmondásokra hívta fel a férfi figyelmét, a vádlott úgy fogalmazott: a rendőrök kétértelmű kérdésfeltevése zavarta őt össze. A per a többi gyanúsított, majd tanúk meghallgatásával, illetve videofelvételek bemutatásával folytatódik május 22-én, 27-én és 29-én. Az ítélet akár már 29-én megszülethet. Az aljas indokból elkövetett emberölést 10-15 éves vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, a szemérem elleni erőszak minősített esetét pedig 5-10 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier