|
Megölték a gázálarcos, savval fenyegetőző férfit
fh
2010. május 23., vasárnap 16:12
Valószínűleg régi feszültség vezetett a hajnali, ercsi gyilkossághoz. Egy helybeli férfi megelégelte, hogy egy család évek óta büntetlenül fosztogatja a környéket, és elégtételt akart veni rajtuk.
A dulakodásban végül ő maradt alul, és halálosan megsebesült. A rendőrség tájékoztatása szerint a ház lakói közül ketten sérültek meg, egyiküket kórházban ápolják. A nőt - aki a rendőrség szerint egy bottal mért halálos ütéseket a támadóra - előállították.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kora délutáni tájékoztatása szerint a 39 éves helyi férfi gázálarcban, a hátán egy permetezővel ment az ercsi házhoz, ahol először a házból kilépő tulajdonost, majd a család többi tagját is felújta egy eddig ismeretlen összetételű vegyi anyaggal. Ezután verekedés tört ki közöttük,ekkor került elő egy bot: a család egyik női tagja ezzel ütötte a támadót, aki belehalt sérüléseibe.
A támadásban a család 54 éves férfi tagjának komolyabb bőrfelmaródásos sérülései lettek, őt a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban ápolják. Azt egyelőre nem tudni, hogy állapota súlyos-e. A bottal védekező 34 éves asszonynak a bőrén keletkeztek kisebb maró sérülések, amelyek nyolc napon belül gyógyulóak. A rendőrség bűntetőeljárást indított az ügyben, a nyomozók a nőt előállították.
Úgy tudjuk, a férfinek nem ez volt az első találkozása a családdal. Mivel amatőr íjász volt, rendszeresen járt a helyi erdőbe, ahol többször kapta falopáson a családot. Néhány esetben értesítette a polgárőröket, illetve a rendőrséget is. Egyik alkalommal aztán megfenyegették, hogy megölik, ha még egyszer találkoznak. Néhány nappal ezelőtt eltűnt a férfi fűkaszája. Mivel az ismert családra gyanakodott, úgy döntött, elégtételt vesz, ezért ment el hozzájuk.
Szabó Tamás, Ercsi polgármestere az esettel kapcsolatban elmondta: a szóban forgó család már régóta "mételyezi" a város hangulatát -ahogy a település vezetője fogalmazott - "nem a tisztesség és a béketűrés emberei". A polgármester szerint a család számlájára írható több lopás is. "Egy egész erdőrészt irottak ki" - fogalmazott. Mindemellett szeméttel árasztják el a várost, és nem megfelelően tartják állataikat sem. A településnek már több millió forintos károkat okoztak. Szabó Tamás hozzátette: az igazság és jogszolgáltatás lassan reagál ezekre az esetekre, így a számonkérés rendszerint elmarad. Pedig mindenki tudja, hogy kik állnak a történések hátterében. A meggyilkolt férfi valószínűleg megelégelte, hogy ezügyben nem történnek lépések, ezért döntött úgy, hogy maga ítélkezik, amiért az életével fizetett.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Bug - 2010-05-24 13:40:44 |
Hány embernek kell még meghalnia, hogy rendet tegyenek ebben az országban? Ha a törvények "engedélyt adnának" a magántulajdon védelmére, akkor csírájában meg lehetne fogni a bűnözést, és erre az incidensre nem került volna sor! Ki véd meg minket, ha a hatóságok nem képesek rá? Ejnye - bejnye, és mindenki lophat ...
|
| kanmaci - 2010-05-27 13:23:38 |
Szerintem nem a permetezővel kellett volna oda menni,én az íjamat használtam volna ha már úgy is van.Felháborító ,hogy a semmit tevő cigányok (akiket amúgy is a mi adónkból támogatnak és segélyeznek)ennyire gátlástalan módon viselkednek.Undorító!!!!Ezeket az embereket be kéne vagonírozni és elküldeni őket Indiába!!!!!!!!Nagyon sajnálom a permetezős embert..............ha legalább napalm lett volna!!!!!!!
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Politika, kupon, támogatás, paralimpia, gáspár laci, videoklip, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, baleset, áldozat, kamion, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Plazma, Szirota Jennifer, gyilkosság, miskolc, faház, marian cozma, garázdaság, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, móri bankrablás, nyomravezető, per, lajosmizse, vizes akna, schobert norbi, börtön, kihívás napja, Fenyő János, sofőr, alibi, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|