Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megöltek egy férfit Szombathelyen
MTI
2009. június 19., péntek 08:43
A rendőrség már tudja, hogy ki ölte meg azt a férfit, akit csütörtök éjszaka szúrtak nyakon Szombathelyen az Óperint utcában - közölte az MTI-vel a rendőrség pénteken. Szalai Ferenc alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az éjszaka folyamán a nyomozóknak sikerült felderíteniük az esetet, amelyről pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartanak a főkapitányság épületében.

A Nyugat.hu internetes portál értesülése szerint a bűncselekmény hátterében nem leszámolás, hanem családi veszekedés állt, az áldozat barátnője szúrta nyakon a büntetett előéletű férfit egy heves szóváltást követően. A nőt a rendőrök elfogták, állítólag beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az elkövetés eszköze, egy konyhakés is előkerült.

A leszámolás gyanúja a portál beszámolója szerint korábban azért merült fel, mert a bűncselekmény helyszíne közelében állítólag egy 10-15 emberből álló, botokkal felfegyverkezett, hangoskodó csoportot láttak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier