|
Megrongálták a kapsvári zsidótemetőt
2008. február 07., csütörtök 08:50
Tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra ismeretlen tettesek a kaposvári zsidó temetőben - közölte vasárnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A helyi zsidó hitközség elnöke vasárnap tett feljelentést a rendőrségen, a helyszínelés megtörtént, ismeretlen tettes ellen eljárást indítanak.
Róna László, a hitközség elnöke elmondta: a sírokra egyebek mellett horogkeresztet, nyilaskeresztet festettek, továbbá áthúzott Dávid-csillagot, valamint "A hazánk nem eladó!" feliratot.
Ez utóbbit két hete már a temető udvarán álló emlékműre is ráírták, ugyanazzal az ezüstszürke színű festékkel, mint amit most is használtak. Róna László szégyenletesnek nevezte, hogy az utóbbi időben több somogyi temetőben, így a nagybajomi szovjet katonai temetőben és a kaposvári, velük szomszédos katolikus temetőben is megrongáltak sírokat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |