Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megrovást kapott a miskolci tűzoltóparancsnok
MTI
2010. március 04., csütörtök 16:00
Megrovásban részesíti a miskolci közgyűlés a város tűzoltóparancsnokát a tavaly augusztusi, három halálos áldozatot követelő paneltűz tűzvizsgálata során elkövetett szabálytalanságok miatt, jelentette be a testület csütörtöki zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján Miskolc szocialista polgármestere.

Káli Sándor elmondta: a miskolci közgyűlés zárt ülésén a tűzvizsgálat során elkövetett szabálytalanságokkal kapcsolatban indított fegyelmi ügyet tárgyalták. A vizsgálati anyagot (amelyet a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság készített) a közgyűlés tagjai csak a zárt ülésen ismerhették meg, arról előzetesen nem kaptak információt az ügy súlya miatt, tette hozzá. Úgy fogalmazott: a tűzoltóparancsnokot a tűzvizsgálat során elkövetett szabálytalanságok miatt, az ide vonatkozó szabályok szerint, megrovásban részesítette a közgyűlés, arról pedig az érintettnek kell határoznia a döntés ismeretében, hogy kezdeményez-e belső vizsgálatot a városi tűzoltó-parancsnokságon, a saját beosztottjai körében. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az ügy teljes lezárása akkor történik meg, amikor a tűzeset kapcsán elindult rendőrségi vizsgálat befejeződik. Közlése alapján a szakértők szerint széles körűbben kellett volna ezt ellátni, azaz több lakásban, több mindenre kiterjedően kellett volna vizsgálni az esetet. Kifejtette: emellett egyéb olyan következményekre is figyelni kellett volna, mint például a szigetelés leégése. Ennek kapcsán is adatokat kellett volna felvenni, amelyek nem történtek meg, fűzte hozzá. A miskolci közgyűlés januári rendkívüli ülésén döntött úgy, fegyelmit kezdeményez Alföldi Attila százados,miskolci parancsnok ellen, s annak eredményét március 4-én ismerteti.

Szentes György tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője már korábban elmondta: az OKF a másodfokú tűzvizsgálati eljárás lefolytatására a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot jelölte ki. Erre azért került sor, mert a három emberéletet követelő tavaly augusztusi miskolci, Középszer utcai paneltűzeset vizsgálatáról készült elsőfokú tűzvizsgálati jelentést, amelyet a miskolci hivatásos önkormányzati tűzoltóság tavaly szeptember 30-án adott ki, több érintett lakó megfellebbezte. Mivel a másodfokú eljárást végző szakemberek több szakmai hibát is feltártak az elsőfokú hatóság munkájában, a miskolci tűzoltóság szakmai felügyeletét ellátó Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Miskolc önkormányzati testületénél annak megállapítására, hogy kit terhel személyi felelősség az eljárás során elkövetett hibákért, ismertette akkor a részleteket Szentes György. Beszámolt arról, hogy a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei által elkészített másodfokú határozatban a tűz keletkezési okát ismeretlennek jelölték meg, mivel objektív okok, a helyszín időközben történt megváltoztatása, miatt nem volt lehetőségük a tűz keletkezése körülményeinek pontos megállapításához szükséges további bizonyító erejű adatokat és tényeket rögzíteni. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság elfogultság miatt más hatóság kijelölését kérte az Országos Rendőr-főkapitányságtól, így az a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki a miskolci paneltűzként ismertté vált büntetőügy nyomozására.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier