Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megvárta a rendőröket a rabló
2010. február 22., hétfő 14:29
Egy fiatal nőt saját lakásában akart kirabolni egyik ismerőse, aki végül értékek nélkül távozott, majd a ház előtt megvárta a rendőröket.

A 30 éves mályi férfi becsöngetett egy miskolci lakásba, majd az ajtót nyitó nőt azonnal bántalmazni kezdte február 20-án a délutáni órákban. Az elkövető kést rántott és azzal fenyegette meg sértettet, hogy adja át a pénzét lévő értékeket. A lakásba lépve a nő táskáját is, de nem talált semmit, ezért elment a helyszínről.

Ezt követően a sértett azonnal értesítette telefonon ismerősét, mivel tudta, hogy támadója az ő rokona. A  férfi riasztotta a rendőrséget, majd azonnal a helyszínre sietett, ahol pont szembe találkozott a rokonával azaz a támadóval és úgymond rábeszélte arra, hogy ne meneküljön tovább hanem várja meg a rendőröket.

A helyszínre kiérkezett rendőrök elfogták az elkövetőt, és bűnügyi őrizetbe vették a 30 éves H. Sz.-t. Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérlete miatt indított eljárást a gyanúsítottal szemben, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

Eddigi hozzászólások:
 sandor - 2010-02-24 14:42:28
  még jó, hogy feladta magát, szegény nőt azért sajnálom,durva lehetett, hogy egy olyan ember támadta meg, akit ismert:( az viszont kifjezetten pozitív, hogy a rokona beszélte rá, hogy adja fel magát


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier