|
Megverték, majd kidobták egy teraszról a francia szurkolót
MTI
2010. április 21., szerda 13:25
Büntetőper indult szerdán Belgrádban 15 szerb futballhuligánnal szemben, akik a vádhatóság szerint tavaly szeptemberben a szerb fővárosban olyan brutálisan megvertek egy francia futballszurkolót, hogy az belehalt sérüléseibe.
Brice Tatont, a Toulouse szurkolóját a francia klub és a Partizan Beograd Európa Liga-összecsapása előtt verték össze, s dobták le több méter magasról az utca betonjára a helyi drukkerek. Az eset a szerb főváros egyik belvárosi kávézójának teraszán történt, ahol népes csoport támadta meg Tatont és két társát. Taton tizenkét nappal később egy belgrádi kórházban belehalt súlyos sérüléseibe.
A fiatalember halála Franciaországban és Szerbiában is nagy felzúdulást keltett, szerb politikusokból és vezető állami hivatalnokokból a futball-huliganizmus felszámolásáról szóló fogadkozásokat és döbbent csodálkozást kifejező nyilatkozatokat váltott ki. A szerb ügyészség 14 Partizan-szurkulót különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádol. Közülük tizenkettőt vettek őrizetbe, ketten a bűncselekmény óta szökésben vannak - ha nem kerülnek kézre, ellenük távollétükben folytatják le az eljárást.
Az ügyészség szerint négy vádlott - köztük a két szökésben lévő - a francia szurkolókat megpillantva mobiltelefonon a bűncselekmény helyszínére hívta a többi elkövetőt, akik között baseball-ütőket és az arcukat elfedő orvosi maszkokat osztottak szét, majd mobiltelefonon irányították a franciák bántalmazását és a kávézó berendezésének szétverését. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket, 30-40 éves szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk. A tizenötödik vádlottnak azt róják terhére, hogy bűnsegédként támogatta társait. Egyedül ő védekezhet szabadlábon. A büntetőper során zárt ajtók mögött védett tanúkat is meghallgatnak. Franciaország belgrádi nagykövete a per előtt úgy nyilatkozott a B92 belgrádi rádiónak, reméli, hogy a belgrádi bíróság által kiszabandó büntetés arányos lesz a bűncselekmény súlyával. A nagykövet megjegyezte, hogy a konkrét eseten túlmenően véget kell vetni a stadionokban zajló erőszakos cselekményeknek, amelyek nem csupán Szerbiában fordulnak elő, s amelyeknek minden résztvevőjét szigorúan meg kell büntetni.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
windows, gyors, microsoft, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, Sarapova, legjobb nyolc, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, Cozma, per, büntetés, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, federer, madrid, tenisz, történelem, érettségi, 2012, kézilabda, london, olimpia, matek, kombinatorika, kudlik, vitray, m1, WAKO Pro, K-1, Laszák, Benedek, éttermek, értékelés, elsők, irodalom, vizsga, fiorentina, rossi, menesztés, kirúgták, konzerv, átcímkézés, tolna megye, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, Osasuna, Málaga, labdarúgás, spanyol, úszó, debrecen, eb, arany, Kristen Stewart, Cannes, tornacipő, motogp, visszavonulás, prügyi duó, csillag születik, kiesett,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|