|
Mentős dolgozó csempészett
MTI
2009. május 21., csütörtök 14:47
Csempészcigaretta árusításával egészítette ki jövedelmét egy mentőautó sofőrje, akit tetten értek, őrizetbe vettek és a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezte - közölte Ritó Zsolt, a Vám és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának helyettes vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján Miskolcon.
A mentős és szállítója ellen jövedéki orgazdaság büntette miatt indult eljárás, amiért akár 5 év börtönbüntetést is kaphatnak. Emellett a mentős csaknem 7 millió forint jövedéki bírságra is számíthat. A mentősofőr éppen egy szállítmányt vett át, amikor a vámosok lecsaptak a 40 éves férfira és 29 éves szállítójára. Utóbbi, egy kisvárdai férfi, speciálisan átalakított kisteherautóval hozta a megrendelt szállítmányt a mentősnek, a csempészcigarettákat a kocsi puttonyába, egy szerelőfal mögé rejtették el, s a hatezer doboz, zárjegy nélküli ukrán cigarettát találtak a rejtekhelyen - mondta Ritó Zsolt.
A Miskolc környékén dolgozó mentős lakásán és garázsában további 4 ezer doboz, több mint 5 millió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le a vámosok. Túl ezen mintegy 60 kilogramm őrölt dohányt, cigaretta előállításához használt eszközöket és majdnem száz liter, ismeretlen eredetű szeszt is lefoglaltak - tette hozzá a regionális parancsnokság helyettes vezetője.
Eddigi hozzászólások:
| HT - 2009-05-23 08:59:14 |
Hát eléggé pofátlanság egy Budai kocsi képét kirakni, amin fix gárda dolgozik. Ezek szerint a MICU személyzete csempészik?
|
| Lőwin Lajos - 2009-05-25 21:57:52 |
Tisztelt szerkesztők.Megdöbbenve láttam a cikkjükhöz csatolva erről a mentőgépkocsiról a képet és rám nézve a cikk is elég sértő!Szeretném tudatni önnel mielött legközelebb is felhasználná ezt a fotót,hogy ebből az OMSZ-nek ez az egy M.I.C.U.(Mobil Intensiv Care Unit)gépjárműve van amely Budapesten és NEM Miskolcon állomásozik!Én csak ezt az egy gépjárművet vezetem és még egy-két kollégám akik a feszült helyzetekben is a maximumot nyújtjuk és nem csempészéssel foglalkozunk!Ezúton megkérném a fotó mielőbbi eltávolítására,mert ha ez nem történik meg akkor megkeresem az illetékest és feljelentést teszek mint MICU-s mentőgépkocsi vezetőt ért sérelem miatt.Köszönettel.Lőwin Lajos
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csempészet, német, marihuána, lopás, szeged, hipermarket, szerbia, cigaretta, Záhony, keresőkutya, Kanada, embercsempész, börtönbüntetés, erőszak, buli, két fiú, cigi, határ, traktor, drog, csempész, tompa, Röszke, bolgár, pénzérme, embercsempészet, Pápa, cigányok, szerb, ukrán, cigicsempész, határrendész, mosonmagyaróvár, határőrség, törökök, migránsok, határőrök, kamion, cigifogás, kábítószerfogás, röszke, montenegró, elfogás, drogfogás, marihuana, Tompa, Klapka, arany, cider, Klapka Görgy, felvétel, szállítmány, rajka, határátkelő, hamisítványok, csempész cigaretta, lopott autó, Mezőnagymihály, kokain, díler, BRFK, gumicsónak, csempészett cigi, Tisza, Beregsurány, csempész cigeratta, dohányzás, tiltás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|