Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mészárlással végződött szomáliai kalózok vitája
FH / AFP
2010. január 19., kedd 15:12
Tűzharc robbant ki egy több millió dolláros váltságdíj elosztása miatt szomáliai kalózok között, közölte szemtanúktól szerzett információkra hivatkozva hétfőn az AFP. A hírügynökség jelentése szerint az összecsapás azután kezdődött a marakodó kalózok között, hogy szabadon engedték az egyik görög olajszállító hajót.

Gépfegyverropogások zajától volt hangos a part menti Harardhere település, a kalózok egy támaszpontja - állították az AFP-nak telefonon nyilatkozó szemtanúk, akik szerint az utcákon sok holttestet láttak. Abdi Yare, az egyik kalózbanda tagja az mondta, hogy sok a sebesült és valószínűleg sok a halott is.

Harardhere 300 kilométerre, északra található a fővárostól. Itt horgonyzott a tavaly november 29-én elfoglalt 332 méter hosszú Maran Centaurus nevű görög tanker, mielőtt hétfőn, a legénységével együtt elengedték a cserében kapott kilencmillió dollárért. Az Ecoterra International nevű szervezet, amely az Indiai-óceánon folytatott kalózkodást figyeli, azt közölte, hogy a kilencből hétmillió dollárt egy repülőről dobtak le az elrabolt hajó fedélzetére, kétmilliót pedig átutalással kapták meg a kalózok.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier