|
Milliárdos adócsalás és pénzmosás miatt javasolnak vádemelést egy bűnszervezet ellen
MTI
2008. szeptember 20., szombat 15:50
Pénzmosásra szakosodott bűnszervezet ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a gyanú szerint a bűnszervezet pénzügyi tanácsadás címén több, a gazdasági életben jelentős forgalmat bonyolító társaság adóalapját csökkentette fiktív cégek által kiállított számlák és szerződések felhasználásával, mintegy 3 milliárd forint értékben - mondta az ügy előadója csütörtökön az MTI-nek Budapesten, az NNI Gazdaságvédelmi Főosztályán.
Hegyes Sándor őrnagy közölte, két éve érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy egy férfi gyanúsan nagy összegeket vesz fel egy cég számlájáról. A céget ellenőrizték, és kiderült, hogy az valós gazdasági tevékenységet nem végez és két hajléktalan a tulajdonosa.
A rendőrség megfigyelte a férfit, aki a felvett pénzt egy takarítással foglalkozó, ismert kft.-hez juttatta el. A pénz eredetét kutatva jutottak el a nyomozók M. Gy.-hez, aki - mint kiderült - pénzügyi tanácsadás címén gazdasági társaságoknak nyújtott "segítséget", amellyel azok az adóalapjukat csökkenthették.
M. Gy. és társai azzal gyanúsíthatók, hogy hajléktalanok, román állampolgárok nevére gazdasági társaságokat alapítottak. Ezt követően a megbízók - az adóalapjukat csökkenteni szándékozó cégek - fiktív alvállalkozói szerződéseket kötöttek ezekkel a fiktív gazdasági társaságokkal, amelyek további fiktív cégekkel szerződtek, azok pedig további fiktív cégekkel kötöttek alvállalkozói szerződést. A fiktív cégek ügyletei mögött valós gazdasági tevékenység nem volt, de a szerződésben rögzített munkáért járó pénzeket átutalták - mondta az őrnagy.
Az elektronikus úton "utaztatott" pénzt végül a bűnszervezet egyik tagja vette fel, és a 10-15 százalék "haszon" levonása után visszajuttatták azt a megbízónak.
A rendőrség gyanúja szerint M. Gy. 20-25 embert foglalkoztató bűnszervezetet hozott létre, amelyben mindenkinek megvolt a feladata: voltak verőemberek, pénzátadók, a fiktív cégek alapításában közreműködők. A gyanú szerint négy ügyvédi iroda is közreműködött a fiktív cégek létrehozásában illetve adás-vételében, ezért négy ügyvédet közokirat-hamisítással gyanúsítanak.
A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet közel 3 milliárd forinttal csökkentette a hozzájuk forduló cégek - a takarítócég mellett például építőipari vállalkozás - adófizetési kötelezettségét, így azok kevesebb áfát, társasági adót, munkáltatással összefüggő adót fizettek be. A takarítócégnél például több száz embert foglalkoztattak, akiket nem jelentettek be a társadalombiztosításnak, és nem is fizették utánuk a járulékokat.
A rendőrség most 18 cég vonatkozásában összesen 48 emberrel szemben javasolt vádemelést, de további 22 cég vonatkozásában a nyomozás tovább folyik. Az ügyben jelenleg előzetes letartóztatásban van a bűnszervezet vezetője, M. Gy. és a bűnszervezet egyik tagja.
Az eljárás során a bűnszervezet vezetőjének fellelhető, közel 200 millió forintos vagyonát zár alá vették, és lefoglaltak 17 millió forint készpénzt is a nyomozók. A büntetőeljárással párhuzamosan az adóhatóság 32 cégnél folytatott adóvizsgálatot, amelynek nyomán a 3 milliárd forint adóhiányon felül közel 350 millió forint adóbírságot szabott ki.
A rendőrség a nyomozás során csaknem kétszáz tanút hallgatott meg, és több mint 15 ezer oldal nyomozati irat született az eljárásban.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ronaldinho, börtön, adócsalás, pénzmosás, black money scam, csalás, rendőrség, drog, őrizet, ettore, gotti, vatikán, kokain, afacsalas, penzmosas, szamlagyar, vamhatosag, rendorseg, csonfrad, Csaló, Büntetés, Tárgyalás, Kulcsár-ügy, áfacsalás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|