Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Milliárdos kártérítés
deLuxe
2008. június 01., vasárnap 20:02
6 millió dolláros, vagyis 933 millió forintos kártérítést fizethet a néhai Carolyn Smith Clark leszármazottjainak az a csaló páros, akik átjátszották az idős asszony vagyonát saját nevükre.

Patricia Rubsamen és Billy Frank Peters ápolóként kerültek közelebbi kapcsolatba a 2005-ben elhunyt dúsgazdag hölggyel. Carolyn Smith Clark lányai, unokája és egy unokaöccse azt állította, hogy az alperesek "keze benne volt" az idős asszony három évvel ezelőtti, május 19-én bekövetkezett halálában, illetve az is a vádpontok között szerepelt, hogy elhunyta előtt vagyonát és házát átjátszották a maguk nevére.
Polgári peres úton vettek elégtételt Carolyn Smith Clarknak a lányai, illetve unokája. Az ügyet az Egyesült Államokbeli Pecosban tárgyalta az állami bíróság, az eredmény pedig összesen hétjegyű számjegyre rúg, amelyet az alperesek kötelesek megfizetni Carolyn Smith Clark rokonainak.

A gondozóként ténykedő páros néhai munkaadója unokájának és örökösének, Joseph Grady Clarknak fizethetik a legmagasabb összegű fájdalomdíjat, kereken 5 millió dollárt, vagyis 777,5 millió forintot.
A bírósági döntés értelmében azonban az asszony lányai, Winifred Wackman, Jessica Clark és Janice Kellogg is részesülnek némi kártérítésben. A három lánytestvér összesen 925 ezer dollárra, vagyis 144 millió forintra tarthat igényt az anyjukat kiforgató "gondozóktól".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier