Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mobilokat lopott a bátonyterenyei idősek otthonából
police.hu
2011. november 11., péntek 12:23
Elkapták azt a 19 éves bátonyterenyei fiatalembert, aki a helyi idősek otthonából ellopta két férfi mobiltelefonját. A tettes úgy jutott be az intézménybe, hogy azt állította, idős apját látogatja meg.

2011. november 08-án 14 óra 40 perckor érkezett a bejelentés a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság ügyeletére, mely szerint a bátonyterenyei idősek otthonából egy férfi  két mobiltelefont tulajdonított el.

A helyszínen megállapítást nyert, hogy az otthonba a biztonsági őrtől egy fiú kérte bebocsátását az intézménybe azzal, hogy apját szeretné meglátogatni. Pár perccel később sietve távozott az épületből. Később derült ki, hogy ezt megelőzően egy szobából  eltulajdonította,  két ott lakó férfi 10.000 Ft értékű mobiltelefonját. A rendőrök a személyleírás alapján Kisterenye városrészben fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves bátonyterenyei férfit. Ruházatának átvizsgálása során tőle lefoglalásra került az otthonból eltulajdonított 1 db mobiltelefon, valamint egy budapesti férfi közokiratai is.

Megállapítást nyert, hogy az igazolványok egy rablás bűncselekmény sértettjének tulajdona, akit 2011. november 3-án a késődélutáni órákban Budapesten, az utcán ismeretlen tettes  több alkalommal ököllel arcon, halántékon ütött, és ezt követően ujjáról arany pecsétgyűrűjét lehúzta és azt pénztárcájával, pénzével és személyes irataival együtt eltulajdonította. A budapesti férfi a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a 19 éves férfi a lopás bűncselekmény elkövetése mellett, megalapozottan gyanúsítható a rablás, súlyos testi sértés és visszaélés okirattal bűncselekmények elkövetésével is.  A személy gyanúsítottkénti kihallgatása során a bűncselekmények elkövetését elismerte.  A hatóság a személyt őrizetbe vette, és  előzetes letartóztatását az illetékes bíróság a mai napon elrendelte.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier