Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Móri mészárlás: negyven év Weiszdornnak
hir24.hu
2011. november 10., csütörtök 15:02
A Legfelsőbb Bíróság csütörtök délután kimondta, hogy a móri mészárlás miatt negyven évig biztosan rács mögött marad Weiszdorn Róbert. A védő érveit az LB nem fogadta el.

Mint emlékezetes, 2002. május 9-én a móri Erste Bankban nyolc embert, banki alkalmazottakat és ügyfeleket öltek meg. Az áldozatok valamennyien fiatalok, illetve fiatal középkorúak voltak.

A móri mészárlás miatt elsőfokon a Fejér Megyei Bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Weiszdorn Róbertet, azzal a kikötéssel, hogy 30 évnél korábban nem kerülhet feltételesen szabadlábra. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon az egyéb minősítő körülmények mellett megállapította az emberölés előre kiterveltségét is, és ezért 40 évre emelte fel a feltételes szabadulás legkorábbi időpontját.

Ezután Weiszdorn védője azzal az érveléssel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy védencét nem ölési szándék vezette, ő csupán a rablásnál kívánt segédkezni, az előzetes letartóztatásban időközben öngyilkossá lett Nagy Lászlónak. A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a védői érveket, mert véleménye szerint a rablónak tudnia kellett, hogy mi folyik a bankban, miközben őrt állt az ajtóban.

A több mint 40 lövés hangját és a megtámadottak sikolyait és hörgéseit hallania kellett. Ráadásul ő húzta meg elsőként a ravaszt, amikor a bankban útjukba került a biztonsági őr. A férfit figyelmeztetés nélkül, kétszer lőtte mellbe. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a védelemnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a tipikusan ölésre szánt eszköz, a lőfegyver használata és a célzott, halálos lövés ellenére nem volt ölési szándéka a férfinak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier