|
Most jön a "Zsanett akarta a szexet" verzió?
2007. június 02., szombat 07:03
Tényleg azt sugallta a Zsanett-ügyben gyanúsított egyik rendőr védője, hogy Zsanett prostituált vagy legalábbis könnyűvérű? Magyar György szerint nem, kijelentése inkább szellemes volt, mint sértő. "A szakértői vélemény tartalmaz olyan elemeket, amelyek szerint a hölgy nem arról híres, amiről az angolkisasszonyok" – mondta egyebek mellett Magyar György péntek este a Klubrádió Kontra című, a Zsanett-sztoriról szóló műsorában.
A 21 éves lányt a gyanú szerint május 4-én rendőrök erőszakolták meg egy budapesti mellékutcában. A támadóit a május 17-i azonosításon ismerte fel, a rendőrök a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba vett rendőrök tagadják, hogy erőszakot követtek el. Az ügybe közvetve egy miniszter, két rendőrfőparancsnok és a Rebisz vezetője bukott bele.
Azt sugallja, hogy könnyűvérű
Egy Index által megkérdezett jogász szerint az ügyvéd a bíróságon a másik féllel kapcsolatban bármit állíthat, a nyilatkozataiban viszont az ügyvédi etika szerint csak saját ügyfeléről tehet kijelentéseket, az ellenérdekelt félről nem.
Magyar mondatáról az a véleménye, hogy kimeríti a jó hírnév megsértését és a becsületsértést is. Az ilyen nyilatkozatokkal a sértett mellett védencének sem tesz jót. A kijelentés szerinte egyértelműen azt sugallja, hogy Zsanett prostituált, vagy legalábbis könnyűvérű.
"Az eljárás kezdetétől fogva az ügyvédi etika szabályainak megfelelően jártam el. A gyanúsítottak egyes védői ugyan a sértett személyéről degradálóan nyilatkoznak, én viszont nem akarok változtatni az eddigi hozzáállásomon, méltatlan lenne hozzám" – nyilatkozta Tuza Péter, Zsanett védője.
Magyar: akár vissza is vonhatom
"Tényleg ezt mondtam, de a kijelentésemet nem lehet kiragadva értelmezni" – mondta az Indexnek Magyar György, az egyik, bűnsegédlettel gyanúsított rendőr védője. Védence eddig egyedüliként hajlandó alávetni magát a poligráfos vizsgálatnak. Magyar szerint védence végig a rendőrautóban ült, egy szolgálat végén akár el is bóbiskolhatott, a lánnyal személyes kontaktusba nem került.
A péntek esti műsorban Zsanett ügyvédjével értelmezték a nyilvánosságra került pszichológusi szakértői véleményt, eleveníti fel nyilatkozata hátterét Magyar. A műsorvezető megkérdezte: lehet, hogy Zsanett felajánlotta magát? "Erre válaszoltam, hogy volt már rá példa, hogy az ilyen esetek sértettjeiről kiderült, hogy az állítólagos erőszak beleegyezéssel kezdődik" – mondta az ügyvéd, aki az angolkisasszonyos kijelentést ezután tette.
Felvetésünkre – egy ilyen mondat alkalmas a becsületsértésre és a jó hírnév megsértésére – Magyar azt válaszolta: "Nem látok benne semmi kivetnivalót, mert ez tényállítás. Ő tényleg nem angol kisasszony. Egyébként is, ez csak egy szófordulat, inkább szellemes, mint sértő, de ha mégis sértene bárkit is, én ezt nyilvánosan vissza is vonhatom.
Újabb kérdésünkre – mindez azt jelenti, hogy a védelem, a megerőszakolási ügyekben nem egyedülálló módon, a kezdeti tagadásból kezd átállni a lány akarta a szexet verzióra, hiszen hogy jön ide Zsanett erkölcse, ha tényleg csak egy igazoltatás volt – Magyar így felelt: "A védelem szabad, védekezhet így is, úgy is. Az erőszakos közösüléssel kezdődő gyanúsításokról gyakran kiderül, hogy nem is volt erőszak."
Ha megadod magad, nincs erőszak
A védelem – kihasználva szabadságát – előállhat azzal, hogy a lány beleegyezett a szexbe, vagyis nem volt erőszak. Az ilyen helyzetekre adott ki az Egyesült Királyság kormánya egy útmutatót, amit az Amnesty International (AI) tanulmánya idéz.
Eszerint az is erőszak, ha a sértett megadja magát kényszerítés vagy fenyegetés miatt, vagy mert komoly sérelem érheti vagy nem tud ellenállni, mert elrabolták, jogtalanul fogvatartják.
A magyar törvények megkövetelik, hogy egy nő fizikai ellenállást tanúsítson erőszak esetén – Zsanett állítása szerint egyébként tanúsított is.
Ugyanez az AI jelentés idéz egy magyar bírónőt: "Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam sem tennék feljelentést, ha megerőszakolnának. Nagyon nehéz, az eljárásrend, az attitűdök, a társadalmi konvenciók miatt. Mindent az áldozatnak kell védenie, bizonyítania."
index
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, ronaldinho, börtön, adócsalás, fajtalankodás, betörés, szigetszentmiklós, Székesfehérvár, támadás, ütés, koponya, Dég, NIBEK, belügyminiszter, titkosszolgálat, Pintér, lopás, Encsi, Borsod, bűnügy, adatszolgáltatás, bűnözés, feltöltőkártya, csalás, Csolnok, egyenleg, áramszolgáltató, nógrád, rendőr, bántalmazás, fajtalankodott, lányával, letartóztatás, tesco, lövöldözés, tagad, székesfehérvár, fiatal, pszichiátria, halottak napja, koporsó, balatofenyves, polgármester, liptai klaudia, rokkant, közokirat hamisítás, tatabánya, jelzőtábla, gyanús, járókelő, részeg, röszke, bevándorló, afgán, 43, stohl andrás, Vujity Tvrtko, vonat, dobálás, tatabánya, bűnügy, baleset, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, festménytolvaj, Balassagyarmat, rendőrség, kukorica, Bódvalenke,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|