|
Nekihajtott a rendőrautónak
police.hu
2010. június 04., péntek 13:39
Árvízvédelmi munka közben hajtott a rendőrök csapatszállítójába a sofőr
Az elmúlt éjszaka Edelény város területén árvízvédelmi feladatokat láttak el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Osztályának munkatársai. A Bódva gátjának átszakadását követően a város jelentős része víz alá került, a rendőrök a helyiek kitelepítésében segédkeztek, a lakók pedig eközben folyamatosan mentették a járműveiket is. A rendőröknek munkájuk során egyre magasabb helyre kellett vonulniuk, ahogy a vízszint emelkedése ezt szükségessé tette.
Hirtelen egy személyautó vezetője annak ellenére, hogy lassításra kérték, nagy sebességgel megindult, majd a rendőrök csapatszállító autójának hajtva állt meg. A sofőr, egy 60 éves helyi férfi időközben eszméletét vesztette, ez volt az oka a balesetnek.
A helyszínen tartózkodó bevetési járőrök azonnal oda siettek és helyzetfelismerésüknek és gyorsaságuknak köszönhetően azonnal kiemelték a járműből az ájult férfit, majd azonnal rádión értesítették a rendőrség, illetve a mentőszolgálat ügyeletét.
A mentők kiérkezéséig a helyszínen tartózkodó Vöröskereszt egyik orvosa látta el az ájult férfit, illetve több alkalommal újraélesztette.
A kiérkező mentősök stabilizálták a beteg állapotát, majd kórházba szállították, aki az életmentő rendőröknek köszönhetően remélhetőleg hamarosan felgyógyulhat majd.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vipera, árvíz, árvízvédelem, csúszda, jótékonyság, fertőtlenítés, vadgazdaság, tetőzés, miskolc, energy station, Duna, Sajó, kitelepítés, Árvíz.árvízvédelem, Edelény, Bódva, kormány, duplájára, emelte, Árvízvédelem, Készültség, Áadás, Lezárás, Kataszttrófa, Kisoroszi, Lakók, Katasztrófa, kisbusz, szeged, MKB, baleset, rendőrautó, ütközött, karambol, ütközés, rendőrség, 86-os út, NNI, M3, szalagkorlát, üldözés, rendőr, Budapest, sport, foci, vb, sportkommentátor, gázolás, csepel, gyalogos, zebra, autosuldozes, loves, rendor, tunder, ovoda,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|