|
Nem gyógyszerért ment
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
2009. május 26., kedd 12:58
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2009. március 30-án 19 óra 25 perckor egy Budapest XIV., Kassai téri gyógyszertárba bement, és az ott dolgozó alkalmazottat - feltehetően fegyverrel - megfenyegette, majd a bevétel átadását követelte. Az alkalmazott a követelésnek eleget tett, majd a támadó elmenekült a helyszínről.
Az ismeretlen elkövető körülbelül 30 éves, 165-170 centiméter magas, erős testalkatú, vastag szemöldökű férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű dzsekit és fekete színű kötött sapkát viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5000/32-380 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rablás, őrizet, bankfiók, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, cozombolis, boldog nap, gyermekétkeztetés, jótékony, abony, bölcsőde, díj, gondozás, játékadó, játékgép, NAV, bevétel, automata, húsvét, tojás, költekezés, csongrád, tűz, diákok, fémdoboz, eladás, lajosmizse, takarékszövetkezet, kirablás, tv, rádió, Czomba Sándor, államtitkár, albérlet, albérlő, Cozombolis, Gyermekétkeztetés, adakozás, videoklip, Baja, söröző, kés, fenyegetés, bántalmazás, sorozatrabló, nyugdíjas, betörés, lopás, Győr, autósok, rendszámtábla, csere, egészségügy, kórház, betegbiztosítás, milliárdok, Lilu, Wolf Kati, Madarász utca, magánnyugdíjpénztárak, megsemmisülés, luxusipar, luxuscikkek, Bain and Company, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, futball, pénz, foci, török ferenc, büdzsé, michael jachson, keresete, halott, áfa, adó, többlet, ellenőrzés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|