|
Nyolcmilliót raboltak egy tiszakécskei házaspártól
FH
2010. november 18., csütörtök 13:09
A tiszakécskei rendőrség három rablót keres, akik bántalmaztak egy házaspárt és nyolcmillió forintot zsákmányoltak tőlük
Szerda este három álarcot viselő férfi jelent meg egy tiszakécskei családi ház udvarán azzal a céllal, hogy az éppen akkor hazaérkező 50 éves asszonytól pénzt követeljenek.
A tettesek először bántalmazták az asszonyt, majd a értékeket követelték. A ház nappalijában tartózkodó férj a dulakodásra figyelt fel, azonban a felesége segítségére siető férfi is a tettesek kezébe került.
A megrémült házaspár, hogy megelőzzék további bántalmazásokat a házban lévő széfből az összes készpénzt, azaz közel nyolc millió forintot adtak át az elkövetőknek. A támadók ezután elmenekültek a helyszínről, a házaspár pedig megúszta könnyebb sérülésekkel a nyolcmilliós veszteséget. A Bács-kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett rablás vádja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
móri bankrablás, nyomravezető, per, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, őrizet, bankfiók, fegyveres, újpest, ausztria, pince, Nyergesújfalu, posta, betörés, abony, verés, idős ember, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, fegyver, hajléktalan, Székesfehérvár, támadó, kenyérvágó, büntetett előéletű, patika, XI. kerület, Kecskemét, presszó, megrendezte, Vincellér utca, Újbuda, bolt, lottózó, somogy, kaposvár, loplás, festmény, csontváry, lopás, fót, tolvaj, serleg, átverés, Miskolc, ékszerrablás, rendőrség, elfogás, Győrújfalu, postás, kirablás, támadás, Kőbánya, autófeltörő, lajosmizse, takarékszövetkezet,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|