Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nyomravezető elkövető
MRFK
2010. március 18., csütörtök 14:46
Többször fordult, útközben meg-megállt, majd lefeküdt aludni az a tolvaj, akit végül a rendőrök ébresztettek, ugyanis sáros lábnyomai elárulták hollétét.

A napokban jelezte egy borsodgeszti férfi, hogy családi házából az éj leple alatt elvittek nagyobb mennyiségű fagyasztott húst, illetve 60 liter házi pálinkát. A gazda kára meghaladta a 200 000 forintot. A Bükkábrányi Rendőrőrs körzeti megbízottai a sértett hívására a helyszinre mentek, ahol lábnyomokra lettek figyelmesek, amelyek a szomszédos település felé vezettek. A kmb-sek követni kezdték a nyomokat majd útközben látták, hogy a tolvaj megállhatott útközben és letehette a csomagját. A sáros lábnyomok végül egy sályi házhoz vezettek, ahol mélyen aludtak az otthoniak.

A házkutatás során a rendőrök a hűtőben megtalálták a korábban ellopott fagyasztott húsokat, kolbászokat és egyéb húskészítményeket, illetve a szekrény mögött lévő rejtekhelyen pedig a házi pálinkát. A sértett kára így teljes egészében megtérült. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a sályi
férfival szemben. aki kihallgatása során többek között elmondta, hogy több fordulót tett, mire elhordta zsákmányát, illetve útközben meg-megállt a nehéz pakk miatt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier