|
Olajcsempészeket fogtak el Nigériában
Független Hírügynökség
2010. május 06., csütörtök 09:44
Több mint nyolcvan tonna lopott olajjal teli hajót foglalt le a nigériai haditengerészet egy speciális egysége.
A görög zászló alatt hajózó járművet is lefoglalták, és a fedélzeten lévő tíz embert letartóztatták. Az olajipar becslése szerint naponta százezer hordónyi lopott nyersolajat adnak el nigériai csempészek külföldi olajfinomítóknak. A Troaica nevű hajót szombaton fogta el a nigériai haditengerészet egy különleges egysége a Niger folyó deltájának közelében - közölte David Nabaida ellentengernagy, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
Nabaiba elmondása szerint a hajón 83 tonna lopott nyersolaj volt, amelynek értékét nagyjából félmillió euróra becsülte. A tiszt elmondása szerint két ghánai, és nyolc nigériai gyanúsítottat fogtak el, akiket egy haditengerészeti bázison hallgatnak ki. Kikérdezésüket követően átadják őket a rendőrségnek, hogy vádat emeljenek ellenük.
A világ nyolcadik legnagyobb olajtermelőjének számító Nigéria olajipara rendszeres célpontja az országban működő, jól felfegyverzett bandáknak, és a Niger-delta környékén harcoló lázadóknak. Az olajvezetékeket rendszeresen megcsapolják, és a lopott nyersolajat "aggályoktól mentes" külföldi olajfinomítóknak adják el. Az olajipar becslése szerint naponta százezer hordónyi csempészolaj cserél gazdát. Nigéria naponta nagyjából kétmillió hordó nyersolajt exportál.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
skinhead, debrecen, nigériai, verekedés, szilveszter, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, leona, lewis, halál, baleset, tűz, fekete, pákó, efott, Fekete, szex, tengerpart, korea, nigeria, vb, sport, foci, görög, nigéria, Futball vb, foci vb, pako, kutya, futball, portsmouth, obi, mikel, hatarserto, illegalis, bevandorlo, haiti, bkv, karacsony, csiga, drog, Pele, labdarugás, Foci, Franciaország, RaymondDomenech, Sport, Mónika, Pákó, drog, Rooney,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|