|
Őrizetbe vették a román Legfelső Bíróság egyik tagját
FH
2010. április 09., péntek 10:38
Őrizetbe vették korrupció gyanújával a román Legfelső Bíróság egyik tagját. A 60 éves Florin Costiniu 24 órán át maradhat őrizetben vádemelés nélkül. A gyanú szerint befolyásával visszaélve, kenőpénzért a bíró közbenjárt más bíráknál két üzletember ügyében, akiket perbe akarnak fogni. Bukaresti bejelentés szerint a két üzletembert szintén őrizetbe vették. Mindez annak jele, hogy a hatóságok komolyan veszik az Európai Unió figyelmeztetését a korrupció ellenes harcra.
Március végén a botrányok miatt megrendült igazságügyi rendszer megtisztítását követelte egy petícióban több száz romániai bíró azt követően, hogy nyilvánosságra került: több, magas beosztású ember megvesztegetés gyanújába keveredett. Egyikük az ellenzéki szociáldemokrata Catalin Voicu, akit szintén őrizetbe vettek, miután megvonták mentelmi jogát. Az ő esetében befolyással való üzérkedés és okirat-hamisítás a vád, amit a Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomozása alapozott meg.
A román média szerint Costiniu és Voicu csaknem 300 ezer eurót kapott a két, perre váró üzletembertől. Mindketten tagadják a vádat. A román kormányra és igazságszolgáltatásra nagy nyomást fejt ki az Európai Unió, amely március közepén megüzente, hogy szerinte korlátozott eredményei vannak eddig az igazságszolgáltatási rendszer reformjának.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
megerőszakolta, nagymama, vonat, kiesett, gyerek, valentinnapipasik, ajandekpasik, csajokakvalentin, Barna Zsombor, Illés Péter, Barátok közt, Leonidasz, Seherezádé, Való Világ, Valentin-nap, alekosz, malév, utazás, számítógép, iphone, ipad, facebook, mark zuckerberg, vízálló, liquipel, busz, román, turisták, 4-es főút, felborult, tetoálás, czene lászló, czene tatto, mozi, látogatottság, Alkonyat, Hajnalhasadás, hollywoo, Class FM, Coldplay, Garam, debütálás, új dalok, Wolf KAti, adakozás, adománygyűjtés, Liptai, Till Attila, Megasztár, páros, műsorvezetők, RTL Klub, nézettség, TV2, X-faktor, Csillag születik, Béci, Young G, tánciskola, VV Gergó, Viló Világ, főzés, párkapcsolat, Csilla, Ada, szilveszter, Timó, karácsony, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, J.M. Brothers, Alekosz, Öszeesküvők, 2012, Geréb Ágnes, per, bíróság, fogház, otthon szülés, Redknapp, Totenham, foci, uzsorások, Borsod, Miskolc, uzsorakölcsön,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|