|
Összecsapások a Mladics-szimpátiatüntetésen Újvidéken
FH
2011. május 27., péntek 14:40
Mintegy 500 nacionalista szerb tiltakozott csütörtök este a Szerbia északi részén fekvő Újvidéken a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics elfogása ellen. A Borisz Tadics államfő Demokrata Pártjának székháza előtt megjelent demonstrálók összecsaptak a feloszlatásukra kivezényelt rohamrendőrökkel.
A demonstrálók megpróbáltak betörni a párt székházába, mivel szerintük Borisz Tadics a felelős a volt boszniai szerb hadseregparancsnok csütörtöki letartóztatásáért - közölte a Beta hírügynökség. Az utcai harcokban két ember megsebesült.
Eközben a szerb fővárosban is utcára vonultak Mladics támogatói: a több száz tüntető szerb zászlókkal, fáklyákkal és a volt katonai vezető nevét skandálva vonult fel a belgrádi belvárosban. Az itt rendezett mintegy másfél órás, erős rendőri biztosítás mellett tartott demonstráció ugyanakkor végül békésen ért véget. A szerb rendőrség azonban továbbra is rendkívüli készültséget tart fenn a fővárosban és az ország többi részén, arra készülve, hogy a szerbiai nacionalisták körében rendkívül népszerű Mladics mellett újabb szimpátiatüntetéseket szerveznek.
Az álnéven élő Ratko Mladicsot csütörtök hajnalban tartóztatták le a szerb hatóságok, és már este megtartották az első bírósági meghallgatását a szerbiai háborús bűnökkel foglalkozó különleges törvényszék belgrádi épületében. Az ügyben illetékes szerb ügyész helyettese szerint Mladicsot legfeljebb hét napon belül ki fogják adni a hágai nemzetközi törvényszéknek. Ratko Mladicsot a délszláv háború idején elkövetett bűnök miatt körözte a nemzetközi törvényszék, amely többek között azzal vádolja, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének főparancsnokaként ő rendelte el 1995 júliusában a srebrenicai mészárlást, azaz nyolcezer muzulmán férfi és fiú megölését.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Maldic, háborús bűntett, tömeggyilkos, kilakoltatás, tüntetés, Malév, végkielégítés, csőd, abortusztabletta, pedagógusnap, demonstráció, szakszervezet, auchan, tiltakozás, Bebe, Puskás Peti, állatvédők, Újpest, vereség, drukkerek, edzőváltás, schmitt, plágium, sátor, gazdák, kossuth tér, földpolitika, Milla, nemzeti radikálisok, március 15-e, orvosok, bér, Kossuth tér, Szolidaritás Mozgalom, 2006, felvételek, rendőrség, Putyin, oroszország, elnök, Sebastian Vettel, kitüntetés, Forma-1, világbajnok, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, Egyiptom, tömegtragédia, futball, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, krisnások, parlament, somogyvölgy, kezelés, fiatalítás, börtön helyett lakhatást, hajléktalantörvény, rendőrök, vérdíj, hoffmann, diákok, menesztés, köznevelés, Fidesz-kabinet, Hoffmann, tüntetés,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|