Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Oszlopnak rohant a késelő, majd elfogták
police.hu
2010. július 07., szerda 12:56
Megszúrta áldozatát, majd elrohant az elkövető, akire menekülés közben figyeltek fel a rendőrök. A férfi nekirohant egy útjelző táblának, így a rendőrök könnyen elkapták

2010. július 5-én 19 óra körüli időben állampolgári bejelentés érkezett a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságára, hogy a Budapest VIII., Diószeghy Sámuel utca egyik lakásában egy férfit megszúrtak. A VIII. kerületi járőrök a helyszínre érve tanúkutatást végeztek és nagy erőkkel megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, elindultak a férfi menekülési útvonalán. A rendőrök az Orczy téren figyelmesek lettek egy menekülő férfire, akire illett a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének személyleírása.

A férfi menekülése közben a földre esett, majd újra felkelt és ismét futásnak eredt, időközben azonban a kollégák utolérték és elfogták. A nyomozók a közelben találtak egy kést, amit a férfi feltehetően esés közben ejtett el. A kést lefoglalták és a 25 éves férfit előállították a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra.

A sértett a bűncselekmény következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyben – a gyanúsított őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és előterjesztést tesznek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier