Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Osztálytársai ölték meg
blikk
2008. május 27., kedd 09:00
Beismerő vallomást tett az a két fiatal, akit emberölés alapos gyanújával vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartóztatásba osztálytársuk, egy 17 éves nagyatádi fiú halált okozó bántalmazása miatt.

A fiatalok azzal magyarázták szönyű tettüket, hogy barátjuk "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük". A fiuk kővel, fával és egy, a helyszínen talált vésővel ütlegelték társukat, majd a tóba dobták.
A gyanúsítottak kővel, fával és egy, a helyszínen talált vésővel ütlegelték társukat Kaposvár egy elhagyatott részén, majd az eszméletét vesztett fiút a tóba dobták. Az orvos szakértő vizsgálata szerint 14 ütés érte az áldozat fejét. Még életben volt, amikor a vízbe került. A fiatalkorú elkövetőket legfeljebb 15 évre ítélheti a bíróság. Pénteken már az egész osztály az eltűnt fiút kereste. Köztük az a két jó barát is, akik pontosan tudták, hol hever a szerencsétlen fiú holtteste. Délután fél négykor V. D. s a társaságában lévő lány, B. „vette észre” a tetemet a kaposvári Békástóban. D. eljátszotta, mennyire felzaklatta a látvány, azonnal rendőr édesapjának telefonált. A lelkiismeretes zsaru lélekszakadva rohant ki a tóhoz, begázolt a vízbe, majd hátára fordította a vízben lebegő testet, rögtön megismerte Jocót. A férfiban fel sem vetődött, hogy a szerencsétlen fiú gyilkosa épp a saját gyermeke, aki néhány méterrel arrébb, könnyes szemmel üldögélt a parton. D. ott várt addig, amíg Jocó zokogó szülei megérkeztek és azonosították fiukat.

A nyomozók még aznap este gyanúsítottként hallgatták ki őt és egy másik fiút. A Blikk információi szerint az áldozatot egy vasrúddal agyonverték, majd vízbe hajították, a súlyosan sérült fiú ekkor még az életéért könyörgött, társai azonban sorsára hagyták. Az áldozat édesanyja a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, fiát valószínűleg azzal csalták az erdőbe, hogy ott megmutatnak neki egy régi puskát, amelyet az egyik fiú nagybátyjától kapott. A műsorban az anya azt mondta, hogy viselkedési problémái voltak fiának, ezért az utóbbi időben nem járt be az iskola kollégiumába.
– Nem tudom elhinni, hogy ezt tették vele. Azt kívánom nekik, hogy úgy szenvedjenek a tettükért, ahogy a fiam szenvedett – mondta elfúló hangon az áldozat édesanya, Marika.
– Jocó kedden azt mondta,hogy a srácokkal elmennek másnap második világháborús puskát megnézni, amit D. a nagybátyjától kapott. Ezzel csalták oda, mert tudták, hogy mennyire szerette a történelmet és a korabeli tárgyakat. Hiába mondtam neki, hogy ne menjen – temette arcát tenyerébe Marika.
A rendőrség vasárnap estig nem nyilatkozott az esetről. Az iskolában hétfőn a 10. b osztálynak elmaradt a tanítás, és szakpszichológus segít a diákoknak a trauma feldolgozásában.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier