|
Pedofilokat kaptak el
MTI
2008. június 10., kedd 09:20
Több mint húsz gyermeket rontott meg két pedofil Sárváron. A legkisebb fiú tizenkét éves, de a legidősebb sem múlt még el tizennyolc. A rendőrség eddig huszonöt gyermeket - nagyrészt fiúkat - azonosított a fotók alapján.
A két gyanúsított már legalább két éve portyázott Sárváron. Lakótelepek, játszóterek környékén szemelték ki a gyerekeket, akiket a felvételeken való szereplésre néhány ezer forint, illetve közös kirándulások ígéretével bírták rá. Kovács Csaba rendőr őrnagy, a városi kapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: eddig 20-25 sértett személyazonosságát sikerült beazonosítani, őket szüleik bevonásával hallgatták ki a rendőrök. "A sértetteket nagyon megviselték a történtek, többen sírva tettek tanúvallomást" - tette hozzá. A kisfiúk elmondták, a férfiak elcsalták őket az erdőbe, majd néhány ezer forintot ígérve rábeszélték őket, hogy vetkőzzenek le. Fotókat és videókat készítettek róluk, valamint megrontották őket.
Az esetre úgy derült fény, hogy az egyik fiú bejelentést tett a városi kapitányság zöld számán. Miután a rendőrök azonosították a két férfit, házkutatást tartottak náluk. Mindkét lakásból több száz, számítógépen és mobiltelefonon tárolt videó és fotó került elő. A gyanú szerint az egyik gyanúsított több gyermeket is a pincéjébe csalt, majd leitatta és fajtalankodott velük. A két negyven- illetve ötvenéves férfit elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket. Egyikük részben elismerte tettét. Szemérem elleni erőszak bűntette, valamint tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűntett minősített esete miatt folytat ellenük eljárást a rendőrség, a büntetési tétel 2-8 év közötti szabadságvesztés is lehet.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, kard, számítógép, börtön, tv2, nemi erőszak, megalázás, jogsértés, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, fegyház, kecskemét, fajtalankodó, molesztálta, szexuális zaklatás, szexuális bántalmazás, pedofília, gyermekotthon, pedofilhálózat, BRFK, kiskorúak, Erőszak, Miske, fajtalankodás, molesztálás, zaklatás, Somogy, gyilkos, belga, szabadláb, cinkos, carrie shafer, tanárnő, kentucky, pedofilia, letartóztatás, bűncselekmény, őrizet, rendőrség, elfogták, tanár, verés, iskola, Vatikán, beperelték, pap, szabadlábra helyezik, plébános, templom, mel, gibson, apáca, FBI, tyra, banks, michael, joe, jackson,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|