|
Pénzt vagy életet!
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgála
2009. május 22., péntek 10:00
Pénzt vagy életet! Ezzel a felkiáltással ment be egy nagymágocsi tanyára tavaly november 15-én egy csuklyás férfi kezében egy fegyvernek látszó tárggyal. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya tegnap gyanúsítottként hallgatta ki, beismerő vallomást tett - közölte sajtótájékoztatón a kapitányság bűnügyi osztály vezetője.
Tyityán László elmondta, a sértett vallomása szerint a kora esti órákban az édesanyjával tartózkodott otthon, amikor azt hallotta, hogy a kutyák furán ugatnak.
Kinyitotta a bejárati ajtót és ekkor lett figyelmes a gyanúsítottra, aki azonnal felszólította, hogy adja át értékeit. A sértett közölte, hogy nem ad át semmit, ezért a gyanúsított bántalmazni kezdte, mire az áldozat átadott az elkövetőnek 5000 forintot, majd elmenekült. Távozáskor még magához vette a sértett mobiltelefonját.
A forró nyomos üldözés nem vezetett eredményre, mivel a sértettek először a hozzátartozókat hívták fel, majd rajtuk keresztül jutott el a bejelentés a Szentesi Rendőrkapitányságra.
A kitartó adatgyűjtés és az értékesítési útvonalak ellenőrzésének eredményeként került látókörbe egy 35 éves férfi, aki jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. A nyomozók a rabolt telefont Pécsett foglalták le.
A gyanúsított tegnapi kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését részben elismerte, tettéért akár 10 év szabadságvesztést is kaphat – tette hozzá az alezredes.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csuklyás rablók, Bököny, súlyos sérülés, rablás, Oroszlány, bűnügy, jutalom, bántalmazás, rablas, tolvaj, fegyver, Posta, Postás, Rablás, Bűnügy, Nyugdíj, Lopás, GárdistaViperaIllegálisEszközökMegtalálták, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, Fenyő-gyilkosság, sofőr, gyanúsított, TEK, Kulcs, gyilkosság, Miskolc, ékszerrablás, fegyveres, Kőbánya, autófeltörő, lopás, toulouse, lövöldözés, RAID, körözési lista, anglia, veszprém, betörő, szabolcs, bűnbanda, elfogás, előzetes, dizájner-dorg, bódító szer, orvvadász, Háti-hegy, vaddisznó, szarvas, etiópia, merénylet, elkapták, gyilkosok, betörés, bakonycsernye, almásfüzítő, röszke, határ, csempész, drog, montenegró, kerítő, BRFK, szexuális, bűncselekmény, ékszergyilkosság, bestiális, pénzszállító, egymilliárd forint, ékszerbolt, alagaút, Nagykanizsa, Mór, körözött bűnöző, elfogatóparancs,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|