Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Pihenőhelyen kíséreltek meg rabolni
Tatabányai Rendőrkapitányság Hivatala
2009. május 19., kedd 13:30
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két albán és két koszovói állampolgárságú férfi ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint mindannyian megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2009. május 15-én kora hajnalban az M1 autópálya tatabányai szakaszának egyik pihenőhelyén egy késsel megfenyegettek egy, a parkolóban, személygépkocsiban ülő szlovák állampolgárságú, vietnámi származású házaspárt, és a náluk lévő értékek átadását követelték.

Tekintve, hogy az utóbbi időben az autópálya melletti pihenőkben elszaporodtak a külföldi állampolgárok sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények, a Tatabányai Rendőrkapitányság – az elkövetők elfogása és további bűncselekmények megelőzése érdekében - aktuálisan kiemelt figyelmet fordít ezekre a helyszínekre. Ennek köszönhetően az említett bűncselekmény befejezésére nem kerülhetett sor, hiszen a közelben tartózkodó rendőrjárőrök a gyanúsítottakat tetten érték.

Az ügyben a további eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a négy férfi előzetes letartóztatása mellett – folytatja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier