Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Politikusokkal takarózó csaló pályázatíró
havariapress
2009. március 04., szerda 08:00
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint tízmilliókat csalt ki több cégtől uniós pályázatok megírására, ám azokat nem készítette el.
A HavariaPress úgy tudja, hogy a gyanúsított rendszeresen hivatkozott politikai kapcsolataira, hogy ezzel győzze meg a kiszemelt cégeket. Az ügyben 2008. elején indult nyomozás a férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, egy gazdasági társaság feljelentése alapján. A feljelentés szerint a gyanúsított még 2005 első felében azt ígérte a kárvallott cég képviselőinek, hogy jó pénzért segítséget tud nyújtani uniós pályázatok elkészítésében, valamint közben tud járni a pályázatok pozitív elbírálása ügyében is. A további nyomozás összesen hat olyan céget derített fel, amelyektől a férfi hasonló ürüggyel milliós összegű előlegeket és sikerdíjakat vett fel ugyanebben az időszakban. A pályázatokat azonban nem készítette el, viszont a felvett összegeket sem fizette vissza, így a hat sértettnek összesen 27 millió forintos kárt okozott. A nyomozás a napokban lezárult, s a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügy iratait a Fővárosi Főügyészségnek, hat rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt. Sajtóhírek szerint a férfi az eset kirobbanása idején több politikust is megpróbált gyanúba keverni, de a nyomozás során a gyanúsítottnak semmilyen érdemleges politikai kapcsolatát nem lehetett bizonyítani.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier