|
Rács mögött a battonyai gyilkos
hirado.hu
2011. oktober 19., szerda 09:47
A szomszédok értetlenül állnak a kegyetlen gyilkosság előtt. Három embert letartóztattak, az indíték egyelőre ismeretlen.
Hónapokon keresztül brutálisan kínoztak egy 25 éves lányt Battonyán, ahol a helyiek mindebből semmit nem vettek észre. Még a rendőröket is megdöbbentette a kegyetlen gyilkosság. Fogóval tépték ki a lány fogait, cigarettát nyomtak el az arcán, és áramot vezettek a testébe. A nő végül belehalt a kínzásokba. Holttestét ekkor elásták a családi ház alá (még tavaly nyáron), a testet most találták meg. Az ügyben három embert tartóztattak le, őket elmeszakértő is vizsgálja majd - hangzott el az m1 Híradójában.
A szomszédok nem beszélnek a kegyetlenségről, ami tőlük pár száz méterre történt. A battonyai házat már lezáratta a rendőrség, ahol kínozták, és verték a 25 éves lányt, amíg bele nem halt sérüléseibe. A ház lakói minden feszültségüket a 25 éves sértetten vezették le. Folyamatosan bántalmazták különböző eszközökkel. Hónapokon keresztül történt ez, amelyben a sértett több sérülést szenvedett – mondta Vargáné Szombati Andrea szóvivő, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A házban négyen laktak: két férfi és két nő. Egyikük a 25 éves lány volt, akit a többiek kínoztak. A nő végül annyira legyengült, hogy az egyik kínzásba belehalt. Ekkor az egyik férfi ásott egy gödröt a ház alatt és oda temette a lányt. Ezután még másfél évig éltek így.
A rendőrök Szegeden fogták el azt a férfit, aki elásta a nőt, a másik két tettest a battonyai házban vették őrizetbe. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják mindhármukat. Hevér Lóránt, az m1 Híradójának helyszíni tudósítója elmondta: az ominózus háztól mindössze néhány méterre van Battonya főutcája, a helyiek mégsem vettek észre semmit. Úgy vélték, a házban élők békésen élték hétköznapjait. A 25 éves nő a halála előtt végig kijárt a házból, de nem kért segítséget, vélhetően azért, mert megfélemlítették. A Híradó úgy tudja: az ügyben gyanúsítható személyek beszámíthatók, vagyis büntethetők, és így akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
embercsempész, elfogták, határ, rendőrség, bűnügy, battonyai rém, gyilkosság, nemi erőszak, tuntetes, fidesz, kozpenz, Gráf, József, Mezőgazdaság, Szűkülő, Források, marian cozma, garázdaság, eltűnt gyerek, etan patz, gyilkos, schobert norbi, börtön, kihívás napja, Bodroghalma, mészáros, életfogytiglan, 11 év, rablás, emberölés, testvér, darabolás, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, kulcsi gyilkos, H.Csanád Jutas, elmeorvos, Cozma, per, büntetés, Hacktion, Czapkó Antal, Hujber Ferenc, Bayern München, Real Madrid, BL, Marian Cozma, tárgyalás, ítélet, jogerős, mezőtúr, győr, előzetes, bisztró, lövöldözés, avasi gyilkos, kegyetlenség, Miskolc, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Győr, lövések, tettestárs, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, Csatáry László, náci, háborús bűnös,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|