Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ráesett kollégájára a munkás két emelet magasból
stop.hu
2010. július 02., péntek 15:05
Információk szerint két ember sérült meg egy munkahelyi balesetben az EKF keretében épülő Pécsi Konferencia és Koncertközpontban.

Úgy tudjuk: két ember sérült meg pénteken reggel egy balesetben a Pécsi Konferencia és Koncertközpont építkezésén. Egyelőre két verzióról tudunk. Az egyik szerint egy födém szakadt le két emberrel, a másik úgy szól: rossz helyre léptek, ezért zuhantak le.

Merza Péter pénteken délelőtt arról számolt be a PécsiStopnak: a kivitelező tájékoztatása szerint egy munkás esett le a koncertközpont keleti oldalán. A férfi nagyjából két emeletnyit zuhant, és egy másik dolgozóra esett. Egyikük saját lábán távozott, a másikat mentő szállította a traumatológiára, de ő sincs életveszélyes vagy kritikus állapotban. Merza hozzátette, hogy aláírta a levelet, amelyben arról tájékoztatja a kivitelezőt: munka- és balesetbiztonsági vizsgálatot tartanak az építkezésen.

Néhány hónapon belül ez a második baleset EKF beruházásokon. Az első a Zsolnay negyedben történt, akkor egy gerenda temetett maga alá munkásokat. Megpróbáltunk bejutni az építési területre, de egy biztonsági őr utunkat állta. Azt sem sikerült kiderítenünk, hogy kinek az utasítására nem mehetünk be.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier