Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rátámadt a jegyellenőrre
MTI
2010. augusztus 13., péntek 10:48
Megkarmolta a jegyellenőrt egy mezőnagymihályi nő Miskolcon, miután megpróbálták ellenőrizni a menetjegyét.

Az eset csütörtökön történt a miskolci népkerti buszmegállóban, ahol a szolgálatot teljesítő jegyellenőrök arra kértek egy járműről leszálló középkorú nőt, hogy mutassa meg a jegyét. Az utas erre nem volt hajlandó, sőt megkarmolta az elé álló jegyellenőrt, aki megpróbálta visszatartani őt - közölte Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A miskolci rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytat eljárást a 30 éves mezőnagymihályi nővel szemben - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) a közfeladatot ellátó személyek közé sorolja - a taxisok, a mentőszolgálat tagjai, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a tűzoltók, a nyilvántartásba vett egyház tagjai és a szociális munkások mellett - a tömegközlekedés dolgozóit is.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetője (alapesetben) három évig terjedő, míg csoportos elkövetés esetén öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier