Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Receptekkel csaltak
police.hu
2010. június 08., kedd 12:10
Növekedési hormonokkal üzleteltek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága munkatársai 2010. március 22-én a késő délutáni órákban elfogták azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy több alkalommal hamis vény ellenében nagy értékű hormonkészítményt váltottak ki.

A XI. kerületi Rendőrkapitányság csalás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. G. 28 éves, L.V. 32 éves és SZ.J. 28 éves férfiak ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a L.V. megbízásából M.G. készítette el a hamis vényeket. SZ.J. különböző személyeket, jellemzően hajléktalanokat, szállított a gyógyszertárakba, hogy kiváltsák a – főleg növekedési problémákkal küzdő gyermekek számára előállított – nagy értékű hormonkészítményt. A gyanúsítottak - kihasználva a készítmények nagymértékű állami támogatottságát - hamis vény ellenében jutottak a közel 1 millió 300 ezer forint értékű hormonkészítményhez, mindössze 2100 forintos dobozdíj fejében.

A nyomozóhatóság több budapesti gyógyszertárból kapott bejelentést a hamis vényekkel kapcsolatban, egy XVI. kerületi gyógyszertár környékén egy hajléktalan férfit a rendőrök intézkedés alá vontak, aki hasonló hatású szintén nagy értékű hormonkészítményt akart kiváltani, hamis vénnyel. A férfivel együtt a gyógyszertár környékén a nyomozók elfogták SZ.J. 28 éves férfit, aki a hajléktalan személyt a helyszínre szállította. A további sikeres nyomozati munkának köszönhetően sikerült beazonosítani a másik két elkövetőt is. A recepteken az orvos neve mellett minden esetben szerepel egy feltöltőkártyás telefonszám, amelyet minden alkalommal egy nő vesz fel, az ő felkutatása jelenleg folyamatban van. 

A nyomozók a gyanúsítottak lakhelyén házkutatást tartottak, melynek során az eljárás sikeres befejezése érdekében lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket és iratokat.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

 

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier