Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrkézen a zalai fegyveres és a csoportos rablás gyanúsítottjai
MTI
2009. július 15., szerda 12:58
Huszonnégy órán belül elfogták a vonyarcvashegyi fegyveres rablás két gyanúsítottját - jelentette be Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.

A rendőrséget az vezette nyomra, hogy a büntetett előéletű férfiak a rabláskor a hatóságok előtt is ismert becenéven szólították egymást - ismertette Szukics Ferenc.  A maszkot viselő, nagytermetű, erős fizikumú rablók kezükben pisztollyal és fabottal július 8-án, a késő esti órákban jelentek meg egy vonyarcvashegyi házban. A házban tartózkodó öt fiatalt - négy férfit és egy nőt - a földre fektették, kezüket megkötözték, szájukat beragasztották, és kényszerítették őket az értékeik átadására.  
Elsősorban készpénzt szerettek volna szerezni, de mivel ebből keveset találtak, a laptopot és a mobiltelefonokat vették el, mintegy félmillió forint értékben. A házban talált késeket is elvitték. A földön fekvő áldozatokat brutálisan megverték, rugdosták, majd elvették az udvaron álló BMW indítókulcsát, és a 7,5 millió forint értékű autóval elmentek.
A rablást a sértettek másnap reggel jelentették a rendőrségen. A támadókat - egy 35 éves és egy 37 éves férfit - a becenevek alapján azonosították a rendőrök, a veszprémi nyomozók pedig még aznap este Tapolcán, a tartózkodási helyükön elfogták. A gyanúsítottak tagadják bűnösségüket, a helyszínen rögzített nyomok - ujj-, szag- lábnyom, DNS-minták vizsgálata folyamatban van.
Szukics Ferenc tájékoztatása szerint az elkövetők és a sértettek között "közös hobbyból, testedzésből, szabadidős elfoglaltságból" adódó kapcsolat van, néhányan már korábban, a rablás előtt is ismerték egymást, Németh Attila, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezető helyettese arról a csoportos rablásról adott tájékoztatást, amelynek elkövetőit ugyancsak sikerült rövid időn belül elfogni.

 A rendőrségre július 11-én, éjszaka érkezett bejelentés, hogy a zalaegerszegi autóbusz-pályaudvaron egy férfit hárman bántalmaznak. A helyszínre érkező rendőrök két menekülő férfit azonnal elfogtak, harmadik társukat pedig félórán belül sikerült kézre keríteni. A férfiak tagadják bűnösségüket, de a tanúkihallgatás során beigazolódott, hogy csoportos rablást követtek el - közölte Németh Attila. Az éjszaki órákban egy ittas állapotban lévő férfitől akarták ellopni az értékeit. A férfi védekezett, ezért dulakodás alakult ki, így a földre került. Elvették tőle az aranyláncát és a mobiltelefonját, amit később a rendőrök az egyik támadónál megtalálták.
A három támadót előzetes letartóztatásba helyezték. A 38 éves férfi büntetett előéletű, 16 és 20 éves társai ellen pedig korábban lopás és zsarolás miatt folytattak eljárást.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier