Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrkézen egy tizenkét fős gyerekbanda
FH
2011. május 12., csütörtök 14:40
A többi közt rablással, zsarolással és csalással is gyanúsítják annak a tizenkét fős, balatonfüredi bandának a tagjait, akiket néhány nappal ezelőtt kaptak el a rendőrök.

A csoport tagjai között két gyerekkorú és két fiatalkorú is van. Hosszú a bűnlajstroma a fiataloknak. Tagjai ellen a Balatonfüredi Rendőrkapitányság folytat kábítószerrel visszaélés, zsarolás, rablás, csalás, lopás, orgazdaság és más bűncselekmények miatt eljárást. A tizenkét gyanúsított közül kettő gyermekkorú, kettő pedig fiatalkorú. A bandát négyen irányították, köztük három húszéves fiatalember és 15 éves társuk, őket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bűncselekmények egy részét még tavaly nyáron követték el, az első feljelentés azonban csak decemberben futott be a rendőrségre. Ekkor a Köztársaság lakótelep egyik ingatlanába törtek be, a lakásba egymás után kétszer is bementek egy hamis kulccsal. A betörők több mint félmillió forintnyi értékben vittek el elektronikai cikkeket, illetve ékszereket.

Kiderült az is, hogy rendszeresen fogyasztanak kábítószert, az előzetes letartóztatásban lévő négy gyanúsított pedig a lakótelepi fiatalokat is ellátja tiltott szerekkel. A fogyasztók között egy 13 éves gyerek is volt. A bandatagok a lakótelepen fiatalokat zsaroltak meg: pénzt és más értéktárgyakat követeltek. Pénzt kértek kölcsön, de előre tudták, hogy azt nem fogják visszafizetni, ezzel pedig csalást követtek el. Idén februárban egy gyermekkorú fiút késsel fenyegettek meg és próbálták meg értéktárgyait elvenni. Mivel a fiúnál se pénz, se telefon nem volt, a lakására kísérték, hogy hozzon ki számukra értékeket, de a megfélemlített végül nem teljesítette a követeléseket. A felfegyverkezve elkövetett rablásban egy 13 éves fiú is részt vett.

A fiatalokat ezen kívül lopásokkal, rongálással, garázdasággal és közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják. A többségében rendezett családi viszonyok között élő bandatagok közül ketten már korábban is összeütközésbe kerültek a törvénnyel, korábban kábítószer-fogyasztásért vonták őket felelősségre. Eddig összesen 33 bűncselekménnyel gyanúsították meg őket.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier