Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrnek hajtott egy kadarkúti férfi
mno.hu
2010. december 17., péntek 13:40
Előbb szidalmazta az őt igazoltató rendőröket, majd egyikük lábának hajtott egy 26 éves kadarkúti férfi, akit azért állítottak meg a járőrök, mert a kacsázó gépjármű láttán felmerült a gyanú, hogy a sofőr ittas.

A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást – erősítette meg az MTI értesülését pénteken a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője.

Fekete Róbert a szerda este történt esetről elmondta: az egyik intézkedő rendőr a gépkocsi mellett állva kérte a vezető iratait, mire az erősen ittas férfi a lehúzott ablakon át szidalmazni kezdte, majd félrerántva a kormányt, hirtelen nagy gázzal elindult, eközben nekihajtott az intézkedő rendőr lábának.

A rendőrök egyike ekkor a szolgálati fegyverével kilőtte az autó egyik kerekét, majd rövid üldözés után a sofőrt elfogták – közölte a szóvivő. Hozzátette: a Kaposvári Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier