Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrök mentették meg az áramtolvajok életét
police.hu
2010. augusztus 18., szerda 11:16
Voltaképpen rendőrök mentették meg annak két tolvajnak az életét, akik áramot akartak lopni Ózdon.

A napokban az Ózdon szolgálatba állított térfigyelő kamerák egyike éjfél után néhány perccel érdekes eseményt rögzített. Három férfiből kettő szinte neki futásból ráugrott egy villanyoszlopra, majd mászni kezdtek a magasfeszültségű vezetékek felé. A kamerán keresztül is jól lehetett látni, hogy a dilettáns „villanypásztorok” a náluk lévő vezetékkel szerették volna illegálisan beterelni az áramot, vélhetőn a saját lakásukba.

Munka közben erősen kilengtek a vezetékek, mint egy horgászbot damilja, amire egy elektromos rája akadt. A rendőrjárőrök az események kezdetén elindultak a helyszínre, így két percen belül megszakították a bűncselekmény további folytatását.

A rendőrök előállították az elkövetőket az Ózdi Rendőrkapitányságra, akikkel szemben lopás vétségének kísérlete miatt folytat eljárás a hatóság. A rendőrség az ügyet gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier