|
Rendőrök védik a tanárokat
origo.hu
2010. december 07., kedd 14:59
Egy fehérvári szakképző iskola igazgatója szerint annyira eldurvult a helyzet az intézményben, hogy a tanárok védelme érdekében hétfőtől rendőrök teljesítenek szolgálatot az épületben.
Hétfőtől rendőrök teljesítenek szolgálatot a székesfehérvári Szent István Szakképző Iskolában, mert a pedagógusok védelmet kértek, és a fenntartó átmenetileg ezt javasolta - olvasható az Fmh.hu-n, a Fejér Megyei Hírlap honlapján. A lap szerint két rendőr őrzi a rendet az iskolában.
"Vannak olyan jelenségek az iskolában, amelyeket pedagógiai eszközökkel már nem lehet kezelni" - mondta az Fmh.hu-nak Ábrahám Norbert, az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, amelyhez a Szent István iskola is tartozik. "Eljutottunk oda, hogy vannak helyzetek, amelyeket sem a pedagógusok, sem a roma mentorok nem tudnak megoldani. A kollégák jelezték, hogy lassan ellehetetlenül a pedagógiai munkájuk. Ezért örültünk a fenntartó ötletének, hogy vonjuk be a rendőrséget is" - jelentette ki.
"Néhány hete az iskolából kerestek meg, hogy a felzárkóztató osztályban néhány tanuló rendkívül agresszív a tanárokkal. Meg kell védenünk a pedagógusokat, és a jogászaink szerint ez a megoldás elfogadható" - mondta a lapnak a fenntartó önkormányzat nevében Brajer Éva alpolgármester.
Az Fmh.hu szerint az önkormányzat kérésére a fehérvári rendőrkapitányság vezetője ígéretet tett, hogy ameddig nem normalizálódik a helyzet az oktatási intézményben, a lehetőségekhez mérten biztosítják a rendőri jelenlétet. A rendőrség már járt az iskolában, a múlt héten hat fiatalt állítottak onnan elő verekedés miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
székesfehérvár, nekiesett, sógor, verekedés, zaklatás, adóhivatal, vesztegetés, nyomozás, kábítószer, Székesfehérvár, rablás, támadó, kenyérvágó, MTK, Vidi, Magyar Kupa, életveszély, székesfehérvér, társasház, tűz, kiugrott, paneltűz, kézilabda, bántalmazás, hideg, fagy, tél, diákok, betörés, lopás, gitártok, támadás, ütés, koponya, Dég, öngyilkosság, karácsony, M7, sörszállító, kamion, baleset, MÁV, késés, műszaki hiva, bankrablás, Takarékszövetkezet, autós üldözés, ámokfutó, Hosszú temető, sírrongálás, temető, garázdaság, bűnügy, fiatal, pszichiátria, ftc, videoton, meccs, souse, zalkatás, őrizet, bicikli, templom, kilakoltatás, fenyegetés, robbantás,
 |
bűnügy rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|