Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrökre támadtak a kábeltolvajok Hódmezővásárhelyen
MTI
2009. oktober 05., hétfő 11:20
Megpróbálták autójukkal elütni az őket tetten érő rendőröket azok a kábeltolvajok, akik egy öntözőberendezés rézvezetékeit igyekeztek eltulajdonítani Hódmezővásárhely külterületén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

A hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére még szombat este érkezett bejelentés arról, hogy a város külterületén ismeretlenek egy öntözőberendezés speciális elektromos rézvezetékeit próbálják ellopni - mondta Szenti Szabolcs. A helyszínre érkező járőrök lezárták a környező utakat, majd elindultak az elkövetők irányába. Ezt látva a gyanúsítottak autóikkal lekapcsolt lámpával a rendőrök felé hajtottak. A járőrök kiszálltak a gépkocsiból, majd szabályos jelzésekkel meg akarták állítani a gyanúsítottakat. Az egyik autó kikerülte a rendőröket, míg a másik vezetője megkísérelte elütni őket, így félre kellett ugraniuk - ismertette a történteket a hadnagy. A hétvégén a bűncselekmény mind a hat feltételezett csongrádi elkövetőjét elfogta a rendőrség. Közülük négyen őrizetben vannak, míg ketten szabadlábon védekezhetnek.

A 2,5 millió forintos kárt okozó elkövetők ellen nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárás, a rendőrség pedig hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier