Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrre támadt a Hatvannégy vármegye makói elnöke
hir24.hu
2011. december 05., hétfő 15:49
Két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve a Hatvannégy vármegye makói elnöke, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

Túri Csaba és két barátja március 15-én éjszaka be akart menni egy sörözőbe Makó belvárosában, ám nem engedték be őket. Túri szerint diszkrimináció történt, ezért rendőrt hívtak. A járőrök azonban megállapították, hogy a kocsma nyitvatartási ideje lejárt, ezért mindenkit hazaküldtek.

Ekkor a három férfi szidalmazni kezdte a rendőröket, ellenszegültek az intézkedésnek, és fenyegetően léptek fel az egyik egyenruhással szemben. A tárgyaláson - amelyen a radikális politikai szervezet többtucatnyi tagja és szimpatizánsa is megjelent - a vádlottak az utolsó szó jogán tagadták, hogy bántalmazták az intézkedő rendőrt, és elmondásuk szerint megbánták a történteket.

Túri Csaba – aki volt már büntetve garázdaság miatt – két év, öt esztendőre felfüggesztett börtönt kapott hivatalos személy elleni, társtettesként elkövetett erőszak bűntette miatt, míg a másod- és harmadrendű vádlottra, Kovács Péterre és Hadobás Róbertre egy év hat hónap - három esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki a Csongrád Megyei Bíróság. Az ítélet jogerős.

A megyei bíróság ezzel jelentősen enyhítette az első fokon eljáró Makói Városi Bíróság által kiszabott négy év, illetve három év hat hónapos büntetést.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier