Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Rendőrség: véletlenül dobták fejbe pezsgősüveggel a tatabányai lányt
MTI
2011. május 04., szerda 13:20
Nem szándékosság vezette azt a 11 éves fiút és 12 éves lányt, akik egy tatabányai tízemeletes ház tetejéről március 7-én ledobtak egy pezsgősüveget, és az életveszélyes fejsérülést okozott egy arra sétáló lánynak.

A rendőrség két hónapi keresés után megtalálta a tetteseket. A gyerekek egy őket csúfoló csoport elől mentek be a tízemeletes épületbe, és a tetőről szétnéztek. Lerúgtak egy üvegdarabot, majd kitalálták, hogy az ott lévő két üveget együtt ledobják. A fiú meggondolta magát, a lány viszont ledobta a kezében tartott palackot. Hallották a sikoltást és a ház előtt, látták a fejen talált lányt, de elhagyták a helyszínt, és szüleik előtt is titokban tartották tettüket.

A sérült 11 éves lány sikeres koponyaműtéten esett át, és azóta elhagyta a kórházat.

A nyomozó az MTI-nek elmondta, hogy az elkövetők életkoruk miatt nem büntethetők, családi körülményeik, életvitelük nem mondható rendezetlennek. Ügyüket az eljárás után átadják a gyámhatóságnak, az pedig a családi körülmények vizsgálata után javasolhat további intézkedést.

A rendőrségi tájékoztatás szerint az eljárás során csaknem kétszáz lakásban hallgattak meg embereket; adatokat gyűjtöttek az iskolákban, és megtalálták azt a baráti társaságot is, amely még 2010 decemberében a tetőn hagyta az üvegeket. Az egyik lakó a helyszínről fényképeket készített, az ezen látható személyek ellenőrzése is segítette a tettesek megtalálását.

Mivel a nyomozás rendőri eszközökkel vezetett sikerre, a kitűzött 250 ezer forintos nyomravezetői díjat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság visszavonja. A városi önkormányzat viszont az ugyancsak 250 ezer forintos díjat a nyomozásban közreműködők jutalmazására vagy eszközvásárlásra ajánlotta fel.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bűnügy rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier